Lepedőnyi emléklap egy Matinéról

A csíkszeredai Ifjúmunkás Matiné 1968-ban, alig pár hónappal a júniusi szatmárnémeti rendezvény előtt mozgatta meg szinte az egész székelyföldet. Az egy évvel korábban megtartott sepsiszentgyörgyi találkozó tapasztalatából tanulva, Matekovics János Csíkszeredában is igyekezett minél szélesebben összefogni a fiatal megye friss alkotó erőit - erről olvashatni, némileg anekdotikus hangvételben az Amikor Mateket elnyelte a föld (vagy valami hasonló) című korábbi bejegyzésben. Most viszont, hogy a Matekovics hagyatékból előkerült egy nagyméretű emléklap, amelyet a szeredai matiné sikeres befejezése után, valamelyik vendéglőben (már nem emlékszem, melyikben) állított össze a lelkes asztaltársaság. A papírra gondolataikat vagy éppen csak a nevüket írók-aláírók zöme ma vagty az erdélyi kultúra "nagy öregje", vagy már csak emlék, meg por és hamu... A dokumentum fotókópiájának és részleges olvasatának itt van a helyük. 

1968. május 5-én, Csíkszereda, Ifjúmunkás-matiné
Hiszem, hogy van értelme annak, amit csinálunk. De akkor is csinálnunk kellene, ha csak úgy, önmagunkért tennénk mindezt. Matekovics János (Matinékovics, esetleg Matinékaravánovics)

...melyhez hasonló jókat - Czegő Zoltán

Igen, így igen: mindenért, és mindennek ellenére. Lázár László

Még a Haergitát is megfiatalította az Ifjúmunkás. Kolozsi Márton

Vendég voltam, de nagyon izgultam. Dali Sándor

Én már benne vagyok! (?)

Jó szereposztás, fél Matiné-siker, csak így tovább! Biluska Annamária

Visszavárunk Ifjúmunkás - matinéddal, lelkes, igaz embereiddel együtt. Mirk László

Az asztaltársaság egyik átutazó vendége voltam. Kolozsvár, 1968.V.5. Szabó (?)

A holnapnak a gyökere mindig a mában keresendő. Amit ma tettünk, holnap gyümölkcsözni fog. Bízok ebben. Szép volt. Király István

Matek, ha csak ezért jössz Váradra, ne gyere! Különben nagyon jól éreztem magam Csíkba, sajnos. Czakó Ádám

Én is, Magyari Zs.

"Az elfáradt szívek is szépek
és áldottak az ölelő zokogások" (?)

A Matiné első feléről nincs kép! Szakács Sándor

S egy betolakodó, Bodor Éva

A közös emléklapot aláírták még, kommentár nélkül:

Aradi Schreiner József, Mezei József, Kuti Márta, Bartis (?), Gálfalvi (György), Zseka (Zsehránszky István), Csiki László, Magyari Lajos, Oláh Klára, Oláh István, Farkas Árpád, Jecza Tibor, Gajzágó Márton, Vigh István, Elekes Ferenc, Cseke Gábor, Bálint András, Osztáp Bender (?), Bencsik (?), BT.

Ennyi az, amit viszonylag problémamentesen ki tudtam böngészni a közel fél évszázados "lepedőről". Vannak nevek, aláírások, melyek mögöttese talán már végleg a homályba vész, egy-egy bejegyzés pedig annyira töredékes a rendelkezésünkre álló képen, hogy szinte lehetetlen értelmesen, akár csak néhány részletében is rekonstruálni; ezek értelmezését a tisztelt olvasóra bízzuk... (Cseke Gábor)

Amikor Mateket elnyelte a föld (vagy valami hasonló)

Ez az írás ma jelent meg Cseke Gábor honlapján. A szerző szíves engedélyével közöljük: 

Forrás: Cseke Gábor honlapja

Matekovics János másfél év leforgása alatt (1967-68) öt Ifjúmunkás matinét szervezett. De azoknak aztán, mondhatni, alaposan nekigyürkőzött. Minden előadás előtt legalább egy-másfél hónappal hamarabb eltűnt a szerkesztőségből és abban a városban rendezkedett be, ahová a soros matinét éppen terveztük. Mivel ezek tartományi székhelyek, később meg frissen avatott megyeközpontok voltak, a matiné sátrát Matek rendszerint a pártszállókban ütötte fel, ott rendezte be főhadiszállása. Egy-két nap alatt el is ment a híre a városban, hogy matiné készül, s az érdeklődők, a vállalkozó szelleműek, a szerepelni és segíteni vágyók attól kezdve egymás kezébe adták a kilincset. Matek kiosztotta az ötleteket, a feladatokat, a delikvensek pedig indulhattak végrehajtani vagy mehettek a szemük világába. Középút nem létezett. Ahány kávét, féldecit, ebédet fizetett Matek a meggyőzni való embereknek, ugyanannyit fizettek neki is; igazából senki nem számolt semmit. Kvittwek voltak. Végül is, mindig mindenki kapott valamit. Ha mást nem, egy mosolyt, egy baráti biztatást. Néha az többet ért minden anyagi juttatásnál...

A soros Matiné ekként ment, bizonytalan, de meg nem bicsakló léptekkel, előre.

Csíkszeredában alig pár hónappal a visszhangos, kalandos, azóta is zendülésként emlegetett 1968-as megyésítés után terveztünk Matinét. Az akkor már véglegesen eldőlt volt, hogy Hargita megye székhelye Csíkszeredában lesz. Győzött a csíkiak akarata és "népereje". Jobb híján, az újdonsült megye első titkára, Branis László a központi park melletti rajoni pártbizottság épületében, a pártszállónak fentartott emeleten lakott. (Nem is időzött sokat a városban - hamar leváltották...) Ugyanazon az emeleten ütötte fel főhadiszállását Matekovics János is, hogy a szeredai matinét megszervezze. Esténként többször is összetalálkoztak a folyosón, elsőtitkár és matinészervező - ugyanazt a közös mosdót, fürdőt és illemhelyet használták, amiből csak egy volt az emeleten -, sokáig gyanakodva méregették egymást, aztán egy este mégis csak bemutatkoztak. Így tudta meg az első titkár, a lehető legbiztosabb forrásból, hogy matiné lesz Csíkszeredában.

Eljött a várvavárt tavaszi vasárnap.

A pártszálloda és -székház melletti Művelődési Ház előcsarnokában zsibongva gyülekeztek a város minden részéből, sőt a környező falvakból is érkező fiatalok. Az Ifjúmunkás Matinénak akkor már messzefutó híre volt. Szombaton mi is megérkeztünk, a szerkesztőség néhány tagja, akik a rendezvényt erősíteni hivatottak voltunk. Matek csak vasárnap reggelre ígért eligazítást, addig szabadok voltunk. Vasárnap kilenckor kíváncsian és türelmetlenül gyűltünk össze a pártszálló előtt és vártuk Mateket. Reggel még lázasan dolgozott szobájában: a műsortervet és az összekötő szöveget állította össze, s bezárkózott, hogy senki se zavarja.

Fél tíz lett, de még sehol semmi. Egyikünk felment a szobájába. A szoba továbbra is zárva. Életjel semmi. Dörömbölés, semmi. Másvalaki a Művelődési Házhoz rohant. Mateket ott se látták. A hideg futkosott a hátunkon: mi lett Jánossal? De még inkább: mi lesz a Matinéval? Senki nem ismeri a műsort. Ha Matek nem kerül elő, végünk van!

Tíz óra előtt 5 perccel az első titkár jött le a lépcsőn. Látva izgatott, csoportunkat, azt kérdezte: mi a baj? Mondtuk: a kollégánkat várjuk, de mintha elnyelte volna a föld. Vagy valami hasonló... Csak ennyit mondott: az illemhelyen valaki nagyon gyanúsan hortyog...

Felrohantunk. Nyomás a mosdóba! De a vécéajtó zárva. A hortyogás pedig tremolózó, szűnni nem akaró.

- Matek! Matek! - kiabáltunk, döngettük az ajtót. Ilyenkor a hortyogás hirtelen meg-megszakadt, de pár másodperc múlva újabb crescendóba kezdett. 
10.25-kor aztán megpattant az ajtó. Matek a csészén trónolt, letolt nadrággal és sértetten pislogott felénk, kialvatlan, nyúlvörös szemmel, amiért felvertük nyugalmából. - Mi van?

A kérdés költői volt: a válaszra maga is rájött a következő pillanatban, megrázta magát, villámgyorsan felpattant, s ezzel szétrepültek az ölében tartott papírlapok. A konferanszié szöveg volt, amit az illemhelyre is magával hurcolt, hogy ezzel is időt nyerjen. Sajnos, az előző hetek megfeszített munkája miatt állandó idő- és energiakrízisben volt. Belealudt a matinéba.

Gyorsan belediktáltunk két erős kávét, s kíséretünkkel percek alatt a Művelődés Háznál termett, erőteljes léptekkel felmasírozott a színpadra, megállt a függöny előtt - és elkezdett rögtönözni... Délután négykor még nyíltszíni interjúkat bonyolított le - igaz, néha erősen kereste a megfelelő kifejezéseket, máskor mintha egy pillanatra ki-kikapcsolt volna, de amúgy állta a sarat. Nem lehetett "lelőni"...

Én akkor megtanultam: Matek nem tűnhet el csak úgy, nyom nélkül. Mert lám, most is mindegyre rá emlékezünk...
Cseke Gábor