2013. május 17., péntek

A büszke család, avagy Puki bácsi és a Mesekaláka

A Mesekaláka 1997-ben  kezdődött. Puki bácsi  [László Károly] színművész  a fiával és két segédszínésszel megindult a sepsiszentgyörgyi óvodákba játszani. Követte őket egy fotós Kósa Ferenc, aki lefilmezte és lefényképezte ezt az alkalmi csapatot.


Ekkor még nem volt Mesekaláka (László Károly, ifj. László Károly, Nagy Lázár József, és Dósa Attila)

Kósa a kazettákat megmutatta Mateknek, aki akkoriban a helyi televízióban volt tanácsadó és szerkesztő. Apám találta ki a "Mesekaláka" nevét és koncepcióját. És 1997 szeptemberében megindulhatott a Mesekaláka a helyi színház és televízió közös együttese.
apám kézírása


 Az alapcsapat: Hátsó sor balról:jobbra  Matekovics János, Kocsis Edit (babakészítő) László Károly, Szász Krisztina, Dósa Attila.
Elülső sor: Blága Aba, Nagy Anna, Matekovics János Zoltán,  Jungvert Erika, Váncsa Roland, ifj. Torma Sándor, Nagy-Lázár József, ifj. László Károly (gitárral)

Sok saját szám is elhangzott, a legynagyobb sikernek talán a "Szárnyaszegett totyogó kismadár" és a Mesekaptár-dal bizonyult: 
(a két "háziszerző" Matekovics János Zoltán (versszöveg) és ifj. László Károly (zene) 1997-ben)

Szárnyaszegett totyogó kismadár
Képzelete messze jár,
Meg akarná mutatni,
Törött szárnnyal is
El lehet indulni.
Merje csúfolni valaki,
Merje csúfolni valaki!

Kimentünk Oltszemre is, a hátrányos helyzetű gyerekek közé. A következő kép ott készült.




Meséket  is mutatott be a Mesekaláka Románia egyetlen magyar nyelvű gyerek- tv színháza; többnyire magyar és nemzetközi meséket.

Mesét mutat be a Mesekaláka


Karácsonyi műsor.



Matek is írt jeleneteket a Mesekaláka számára. Az alábbi jelenetet először közöljük itt.


A csapat 1998-ban:

Álló sor balról jobbra : ifj. Torma Sándor, Mihai Renáta, ifj. László Károly, Tankó Csilla, Kósa Boglárka László Károly, Nagy Anna, Főcze Lóránd
A guggoló sor: Szász Krisztina, Matekovics János, Kocsis Edit.

(A fényképek Kósa Ferenc felvételei)

Matekovics János: A BÜSZKE CSALÁD
Mese és valóság két részben -
Első rész:


MESÉLŐ: Volt egyszer, nem is olyan régen, nem is olyan messze, itt valahol as szomszédságban, majdnem minden nap találkozunk vele, volt egyszer egy nagyon-nagyon szegény ember. De olyan nagyon szegény volt ez a Szegény ember, hogy minden külön napnak örvendezni tudott a Jóisten ege alatt, ha valami soványka eledelből került annyi a konyha asztalára, amennyivel a tengernyi gyerek a hasát megtömheti. A Szegény ember felesége pedig varrogatott látástól vakulásig, szabott és foltozott, hogy az éppen kinőtt ruhából összeügyeskedjen valami hordozható darabot valamelyik kisebbik testvér számára, és a könnye is kibuggyant, ha netán sikerült.
A Szegény ember még nem is olyan régen, a nagyobb gyermekek még emlékeznek rá, egy surrogó, csattogó, zakatoló gyárban dolgozott, de aztán a gyár úgy el kezdett köhögni ebben az újfajta világban, hogy a kémények füstje is elállt bele, és lassan már ünnepnapnak számított a környéken, ha valamelyik gépét beindították. A Szegény ember ezután mindenféle munkát vállalt, árkot ásott, falat épített, teherautókat rakott meg, beállt napszámosnak egy kőfaragóhoz, aki az unokája lehetett volna, istállókat takarított a környékbeli falvakon, krumplit szedett a gazdáknak, és amíg az egészsége bírta, beállt erdei favágónak, elvállalt mindent, csakhogy népes családját jóllakassa.
A Szegény ember felesége mostanában már csak azért törte a fejét, mivel tömje be a rengeteg szájat, és hogyan lehetne kevés és olcsó hozzávalókból valami olyan finomságokat főzni, hogy a gyermekek megnyalják utána mind a tíz ujjukat, és minden este, lefekvés előtt azért fohászkodott, hogy holnap a piaci hentesnél neki is jusson pár darab csont;és nehogy azt istenért emeljenek megint az árakon, mert akkor nem tudja megvenni az az aznapi ebédrevalót.
A családban mégis otthon érezte magát a vígság, senki sem lógatta az orrát, a gyerekek segítettek egymásnak, és nem követelőztek soha, nem tettek szemrehányást a szüleiknek azért, hogy milyen szűkösen élnek, jóravaló szívélyes gyerekek voltak, nagyon szerették egymást és a szüleiket.
De milyen furcsa, ezen a napon, amikor ez a mese elkezdődik, semmi sem alakult jól, a piacon hiába állt sorba az Édesanya, elfogyott a csont, de ha még ha lett volna is elég, akkor is kevesebbet vehetett volna ebédre, mint szokott, mert felvitték az árát, pityókát is csak egyetlen öregasszony árult, és, mert egyedül volt a piacon, vérszemet kapott, és minden újabb kilócskát drágábban mért. Édesapa biciklijét, amellyel a falukat járta munkáért, ellopták, és az egyik kislány szemüvegét leverték a szeméről az iskolában, s a gyerekek véletlenül összetaposták. Az utolsó villanykörte is kiégett a szobában, a tűzhely fedőlapja megrepedt, ás a falban kihasadt a vízvezeték csöve. Jánoska pedig, az örök virgonc, kacagó Jánoska pedig sírva jött haza az iskolából.
SZEGÉNY ASSZONY: Hát téged mi lelt, fiacskám, miért itatod az egereket?
JÁNOSKA: Édesanya, az osztályban mindenkinek szép cipője van! Nekem nincs szép cipőm! Nekem csak cipőm van! A gyerekek büszkék a cipőjükre! Büszkék a cipőjükre, és mutogatják! Én nem vagyok büszke a cipőmre, és ha lehetne eldugnám a zsebembe a lábamat! Vegyünk nekem is, édesanyám, egy szép új cipőt!
GYEREKEK: (akik eddig látszólag oda se figyelve merültek el a megszokott foglalatosságukba – miközben Szegény ember cipőt talpalt, és a Szegény asszony foltozott, Muzsikás elgondolkodva pengette a gitárját, a Pikulás is működtette a hangszerét, Piktor rajzolgatott, Művésznő fésülködött a tükör előtt, Kis Művésznő verset szavalt, Maradona a labdával zsonglőrködött, Anyuka Néni babaruhát varrt, Világbajnok magában sakkozott, stb.,stb. )
Igazán vehetnénk már nekem is egy tornacipőt!
Édesanya, most már túl régen vagyunk szegények!
Egy fél év után igazán el lehetne hozni már Bertától a butikból azt a dzsekit!
Még egy igazi pikulára se futja?!
Én is szeretnék már végre egy saját gitárt!
Olyan cuccokban járok, mint Mari néni, a koldusasszony, hát ki vesz el egy ilyen rongyos lányt feleségül?!
Nem vehetnénk végre már egy becsületes televíziót? Lámpás fekete-fehér televízió ma már csak múzeumban, és nekünk van!
Az életben sohasem lesz egy sétálómagnónk? Egyetlen egy legalább az egész családnak, hogy felváltva sétáljunk és büszkélkedjünk vele, stb.
SZEGÉNY ASSZONY: Ne kínozzatok, gyerekek, jól tudjátok, hogy nincs a házban pénz! A fűtést meg a villanyt hónapok óta nem fizettük, akármelyik pillanatban levághatják. Hiába szakad meg a szívem, nem tudok olyasmit vásárolni nektek, amire büszkék lehetnétek!
JÁNOSKA: Miért olyan kicsi a mi pénzünk, Édesanyám?
SZEGÉNY EMBER: Azért fiam, mert olyan világban élünk, hogy annak, aki csak úgy egyszerűen dolgozik, ahogy megszokta egész életében, mostanában nagyon kicsi pénz jut. Mi úgy szoktuk meg Édesanyáddal, hogy tisztességesen elvégezzük a munkát, amit ránk bíznak, és ezért a munkáért, ha nem is adnak túl sok pénzt, annyit azért fizetnek, hogy meg tudjunk élni belőle mindannyian. Ebben a különös új világban ez a régi módi már nem működik.
SZEGÉNY ASSZONY: Valami mást kellene csinálni, mozgolódni kellene, hozzá kellene kezdeni valamihez, valamit ki kellene találni, de akármi az eszünkbe jut, mindig oda lyukadunk ki, hogy ennyi meg ennyi pénz kellene hozzá, és nálunk, tudjátok, milyen kicsi a pénz; nincs nekünk nagybácsink Németországban vagy Amerikában, minden rokonunk olyan földhözragadt, mint mi, még az sincs, aki kölcsön adjon nekünk!
JÁNOSKA: Hát akkor míg a világ világ, mi nem leszünk büszkék semmire? Mi mindig ilyen szegények leszünk? 
SZEGÉNY EMBER: Nem, gyermekeim, nektek lehet még más életetek, rajtatok áll a dolog, alkalmazkodni kell az új világhoz, s meg kell találnotok benne a helyeteket. Ti lehettek még a saját magatok urai, de mi már öregek vagyunk, nekünk már nem megy: A vén ökör nehezen tanul
JÁNOSKA: Mi nem leszünk büszkék soha, rossz helyen születtünk, rossz időben, kicsi a pénz, kicsi, kicsi...
(Egy megkoreografált jelenet – a Szegény szomorúak dalára, ami arról szól, hogy soha sem lesznek büszkék, mindig a fal mellett osonó, szegény koldusok maradnak, és az élet szomorú, szomorú. Ekkor generálsötét, hatalmas csattogások, zaj, villámlás, égdörgés, kiáltozás. Amikor felgyúl a fény: )
MÁSODIK RÉSZ:

Különös palástban, valahogy úgy mint a régi alkimisták, udvari csillagjósok, hatalmas bajusszal, szakállal, különleges okuláréval a szemén, fején hegyes sapkával vénséges vén öregember áll a gyerekek előtt.
JÁNOSKA: (megszeppenve, esetleg a többiek is valami hasonló kérdéssel) Ki vagy te, bácsi?!
AGYAPÓ: Én Agyapó vagyok.
GYEREKEK: (kórusban) Isten hozott, Nagyapó!
AGYAPÓ: Rosszul értettétek, gyerekek, én nem Nagyapó vagyok hanem: AGY-A-PÓ! (ünnepélyesen) Agyapó vagyok, a Jóisten engem áldott meg az agyak agyával, és megbízott azzal, hogy használjam ezt az agyat, az agyak agyát, és segítsek azokon, akik úgy vélik, az élet nyomorúságaitól meggyötörve, a feltornyosuló gondoktól megijedve, hogy velük korábban az Úr, az agyvelők szétosztásánál, meglehetősen szűkmarkú volt.
JÁNOSKA: (vagy másik gyerek) És miért pont hozzánk jöttél?
AGYAPÓ: Azért jöttem hozzátok, gyermekeim, mert olyan család vagytok, ahol tudják, érzik, mi a szeretet, és ahol mindegyikőtök tudja, hogy a család csak akkor lesz boldog, ha mindenki lelkébe közületek külön-külön, betelepszik az öröm. És hírét vettem, hogy ma nagyon elszontyolodtatok, mert kicsi a pénzetek, és semmit sem vehettek, amire büszkék lehetnétek. Úgy gondoltam, segíteni tudnék rajtatok.
JÁNOSKA, GYERMEKEK: (egymás szavába vágva, gyorsan, boldogan) Sok pénzt hoztál nekünk, Agyapó? Megvehetjük a gitárt? Lesz tornacipő? Sétálómagnót veszünk minden gyereknek? Körülkerítjük a házat, többször is kolbásszal, és mi bentről nézzük, hogyan fut össze a nyál a szomszédok szájában, de nem leszünk rosszak, mindenkinek adunk? Autót veszünk Édesapának, hogy azzal járjon munkát keresni? Édesanyának egy tiszta új villanyvarrógépet? Színes televízió lesz minden szoba közepén? A budiban is? Környeskörül polcok lesznek a szobában, tele csokival, cukorkával? Teherautó szállítja házhoz a fagylaltot, a rágógumit, a krémest, a palacsintát? Stb.stb.
AGYAPÓ: Gyermekek, nekem sincs pénzem. Jó lenne, ha lenne, de nincs. Mindaz, amit pénzért vehettek meg, gyermekeim, nagyon szükséges lehet, hasznos, jó, élvezetes és szórakoztató. Nagyon jó, ha meg tudjátok venni magatoknak mindazt, amire szükségetek van, vagy amit megkívántok. Csak éppen olyasmit ne vegyetek soha, amit csak azért vásároltok, hogy flancoljatok vele, híreskedjetek a többiek, esetleg éppen a szegények előtt! Kaphatsz ajándékba, Anyuka Néni, akkora hajas babát, amekkora te vagy, arra is hiába lennél büszke, mert az nem lenne igazi büszkeség. Te nem tettél semmit azért, hogy olyan hajasbabád legyen, mint te magad vagy. Azt kikunyeráltad, vagy vették neked, mert akik vették, azoknak sok pénzük volt, és nekik is egyszerűbb volt így mutatni, hogy szeretnek téged, pedig naponta csak két mondatot váltanak veled, sohasem mesélnek neked, hanem inkább bekapcsolják a televíziót. Ha viszont te varrtál Édesanyáddal meg a testvéreiddel egy szép rongybabát, sd belevarrtátok minden szereteteket, minden fantáziátokat, ötleteteket, hogy szép legyen, s olyan, amilyen nincs másik a világon sem, arra a babára büszke lehetsz, mert azt te is csináltad, azért tettél te is valamit. Az a baba a ti lelki melegségeteket hordozza majd!
JÁNOSKA: (vagy valamelyik gyerek) És akkor, szerinted Agyapó, ha büszkék akarunk lenni, akkor lássunk neki mindannyian, és varrjunk egy-egy rongybabát? És ha megvarrtuk? Arra leszünk büszkék egész további életünkben? Mi is megunjuk egy-kettőre, mások is megunnak bennünket! Nem lehetünk mindig mindannyian csak egy rongybabára büszkék!
AGYAPÓ: Sok mindenre lehet büszke az ember. Büszke lehet arra, amit csak ő tud. Arra, hogy ügyes, és egyre ügyesebb lesz, mert gyakorolja magát, arra, hogy erős, és egyre erősebb lesz, mert van ereje ahhoz, hogy rendszeresen eddzen, arra, hogy okos, és egyre okosabb lesz, mert állandóan tanul, arra, hogy megtanult angolul, és egyre jobban tud, mert gyakorolja, és most már németül is elboldogul, és legközelebb a franciának áll neki. Büszke lehet arra, hogy szépen énekel, hogy szépen gitározik, és egyre szebben, mert gyakorolja. Sok minden van.
LÁNY: Én nem tudok énekelni, Agyapó! Nem tudok táncolni sem. Nem tudok még egy olyan egyszerűt sem, mint azt, hogy varrni. Ha én fércelem össze a testvéreim ingét, még aznap kifoszlik, lehet, hogy fel se vették, csak éppen széthajtották, hogy megnézzék, mit műveltem vele: Nagyon okos sem vagyok, az egész osztály kacag, ha én matekból felelek. Nem értem a kémiát, a fizikát, elfelejtem a feladott szavakat, és ha egész nap biflázom is a verset, amikor felszólítanak, belém ragad a szó, és bámulok, mintha a Holdról pottyantam volna az imént. Ugyan mire lehetnék én büszke, Agyapó?
AGYAPÓ: Sok mindenre lehetsz még büszke, lányom! Arra például, hogy te törődsz a másik emberrel. Ha például meglátsz egy idős asszonyt cipekedni, segítesz neki. Ha egy kisgyermek sír, te vagy az, aki letörlöd a könnyeit. Büszke lehetsz arra, hogy megtanultál főzni, és boldog az, aki a főztödből ehet. Finom tésztákat süthetsz. Büszke lehetsz arra, hogy sohasem hazudsz. Nem ígérgetsz felelőtlenül, de amit megígértél, azt teljesíted! Körülötted minden ragyog a tisztaságtól. Sohasem késel. Senkivel sem vagy utálatos. Nem sajnálod átengedni azt, ami lehetne a tiéd. Amikor választani lehet egy almát, sohasem te választod a legszebbet, a legpirosabbat. Neked bárki elsírhatja a panaszát. Te soha sem pletykálsz. De vegyük akkor sorba, gyerekek, ki mivel büszkélkedhet, ki mire lehet büszke?
(Egyéni számokkal állnak elő a gyerekek, adottságaik szerint, képességeiknek megfelelő büszkeségi okokkal. Amikor mindenki előállt már – ezt még a későbbiek során kell kidolgozni, Agyapó ötlettel áll elő.)
AGYAPÓ: Ha ilyen jól megtalálta mindegyikőtök azt, amire büszke lehet, mi lenne ha ezt bemutatnánk közösen?
GYERMEKEK: Előadásra gondolsz?
AGYAPÓ: Igen, szertartásos örömtevésnek is nevezhetnénk.
GYERMEKEK: És ha nm lesz rá kíváncsi senki?
AGYAPÓ: Nem hiszem, hogy ne lennének kíváncsiak rá az emberek, hiszen mondtok nekik valamit. És az a fontos, hogy ti higgyetek abban, amit csináltok, s akkor más is hinni fog nektek És ti egészen biztos örülni fogtok közben, és már az is valami. Lássuk akkor a Büszke család dalát:
(A Büszke család, dala, tánca)
Örömkiállítás
Kifordítjuk a bolond világot,
Visszájára apró öröm-foltokat rakunk,
Míg maga felfedezi,
Jó ez a ruha neki.

Mert hisszük:
Minden kitört virágból,
Születhetik ezer más
Virágkiállítás

Jól jegyezd meg: a Szilvafát
Addig rázhatod,
Míg minden Szilvát
Vissza nem rakosgatod,
Hogy rázhassa más is a fát.
Mert ez egy fájdalomra hulló
Örömkiállítás
( Matekovics János Zoltán verse)


(A végén hatalmas villogás, zaj, esetleg generálsötét, majd világosság)
AGYAPÓ: (kezdi levenni a palástját, sipkáját, szemüvegét, álbajuszát, álszakállát)
GYERMEKEK:(kb. Több változatban)Mi történt, Agyapó? Mit művelsz, Agyapó?!
AGYAPÓ: Hát nem ismersz meg? (Az egyik gyerek valódi nevét mondja) XY vagyok (Az Agyapót játszó színész valódi nevét mondja), aki a mesét mondom!
JÁNOSKA: És akkor ebből az egészből semmi sem igaz? Agyapó nem létezik, és mindez, amit előadtál nekünk, egyszerűen csak egy mese volt?
MESÉLŐ: Nem, fiam, agyapó létezik, mellettünk, körülöttünk nagyon sok Agyapó él, csak mi nem mindig vesszük észre őket, nem mindig figyelünk a szavaikra, mert önteltek és vakok vagyunk. Nagyon sok Nagyapóban és Nagyanyóban rejtezik egy-egy Agyapó vagy Agyanyó, és jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mert sokat tudnak az életről, amit ti még nem tudtok, mindenből tanultak, amit megéltek, és tengernyi életet, örömöt és bánatot éltek meg. Látjátok, gyermekeim, én is megpróbálkozom vele, napról-napra újrakezdem, hogy segítő Agyapó legyek, és bizony előfordul néha ritkán, hogy sikerül, a szavaimra figyelnek, s foganatja van a szavaimnak, és ilyenkor egy kicsit, egy nagyon kicsit mindig több lesz a mosoly a földön, és olyankor én büszke és boldog vagyok. Legalább néhány pillanat erejéig úgy érzem magam, mint egy igazi büszke és boldog Agyapó! De nézzük a következő számot, mielőtt ellágyulnék teljesen.
VÉGE 
(1998)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése