Kocsmatöltelékek dala

Egy "újabb" Matek- vers került elő:


Matekovics János: Kocsmatöltelékek dala

Emberek,
akik felpöckölt hullaként bámulunk magunk elé,
Emberek,
Akik eltompult pincérek lusta kegyeként
kapjuk az italt -
Eltékozolt éjszakák fáznak bennünk,
Elhullatott évek minden elnyugvása
fázik bennünk most.
Emberek,
akik a kocsmában ülünk,
Emberek,
Megvonaglik a testünk,
amikor keserű elszánással
öntjük belé a szeszt.
Lekonyult igazságú, hulla-arcú emberek,
akik kínnal döntitek magatokba a szeszt,
A felvizelt, utálatos
szesz-maradékokat,
Emberek, reszkető órákban,
ami az élet után még megmaradt, -
Lelkünkbe vonít,
eldöntött ital végtelen folyamaként,
és, évszázadok lihegő jajjait hozza
sercegő vonójával
egy ebből tengődő cigány, -
És vonít
millió kicsire
szabott társam jajja,
miközben a látványunkba tompult pincér,
aki sohasem nézi az arcunkat,
 - Nekünk egyforma az arcunk,
                                       embertársaim -
Nekünk egyformára sulykolódott az arcunk
                                      a selejtszériákban,
és sajgó, ellenkező, recsegő
                           testünkbe
feszítjük a szeszt,
akiknek kifeslett koldusgúnya
                               az életünk,
mi vagyunk a legigazabb koldusok
mi nem kuporgatunk csomóba motyózott aprópénzeket,
mi nem szánalmast keresünk,
mi nem menekülünk,
csak önmagunk elől,
nekünk ez a lehúzhatatlan,
legeslegutolsó ruhánk -
Emberek,
akik elválaszthatatlanul
egyek vagyunk,
         eltörhetetlenül,
a világ piszkos kristályába
végtelenség óta belekövült,
hajdani magunk
piszkos lenyomatai.

Bukarest, 1967. szeptember 25.