HÓFEHÉRKE ÉS A TIZENNÉGY TÖRPE
1967. március 2 * Ifjúmunkás
„Hófehérke elmesélte, hogy gonosz mostohája el akarta veszejteni, de a vadász megkönyörült rajta; s ő egész nap szaladt, míg csak a házikóhoz nem ért. A törpék rábeszélték:
— Maradj nálunk, főzzél, takarítsál, varrjál ránk, itt nem kell félned senkitől. — Szíves-örömest — egyezett bele Hófehérke.
És ottmaradt".
(A Grimm-testvérek mesegyűjteményéből)
"De hiszen annyira bíztam bennük. Olyan nagyon bíztam, és hát a becsületszavukat adták! Azt mondták nekem, hogy úgy tekintenek, mint a kishúgukat. És hogy vegyem én is úgy, mintha a kishúguk lennék."
Címzett a feketehalmi bútorgyár igazgatósága : Amint az ügyészség által lefolytatott vizsgálatból, valamint a 4847/2400/1966-os számú aktacsomó anyagából kiviláglik, az önök illetékes osztálya nem gyakorolt hatékony ellenőrzést afölött, hogy az operatív gondnokságuk alatt lévő brassói, Hosszú utca 153 szám alatti közös hálóteremben milyen személyeket szállásolnak el. Így megállapítást nyert, hogy ebben a férfiak számára fenntartott hálóteremben november hó folyamán három heti időtartamra szállást kapott C. E. hajadon, a brassói pénzügyi technikum hallgatója. Ez az állapot promiszkuitáshoz vezetett, és végeredményben kedvező körülményeket teremtett P. I. és I. G. vádlottak bűnös tevékenységéhez... Aláírás : Brassó város főügyésze, V. Ţentea.
A vállalatnál hallottak valamit
Năpar Ilie, az adminisztrációs osztály főnöke :
— Legényszállás volt ott hajdanában, még akkortól maradt meg az a szoba. De meg kell mondanom, hogy tulajdonképpen csak a helyiség a miénk. Az ágyat, az ágyneműt mindenki maga hozza. És arra nekünk igazán nincs lehetőségünk, hogy utánanézzünk, mit csinálnak a dolgozók munkaidő után.
Sevastiţa Gheorghe munkás, a vállalat KlSZ-titkára:
— Én hallottam a dologról valamit. De csak annyit tudok, amennyit Dinu Constantin közölt. Nahát, ő azt mondta, hogy a lány ott lakott velük egy darabig. Beszéltek vele, mint hálófelelőssel. Jó barát a fiúkkal, együtt dolgoznak, így aztán belement. Rendes fiúk, úgy gondolta, amellett, hogy dolgoznak, érettségiztek az estiben és folytatják a pénzügyi iskolát. Délelőtt iskola, délután munka, nem gyerekjáték az, kérem. Így hát belement. De mondta nekik, hogy gondolkozzanak.
Nem volt hova mennem
— Apám nem küldte a pénzt, ami az otthonra kellett. Azelőtt mindig küldte. A törvény úgy ítélt, tetszik tudni, hogy ő tartson el. Még kétéves sem voltam, amikor elváltak a szüleim. Eddig mindig küldte apám a pénzt. De most nem jött semmi. Akkor kértem meg a fiúkat, hogy segítsenek. Velük voltam a legjobban az évfolyamon. Én úgy láttam, hogy nagyon rendesek. Igazán nem tudhattam előre, mi rejlik az álarcuk alatt. A fiúk elvittek motorbiciklivel apámhoz. De az nem adott semmit. Csak úgy megígérte. Később sem küldött semmit. Késő éjjel érkeztünk vissza Brassóba, mondtam, hogy megyek az állomásra, utazom anyámhoz, és hogy otthagyom az iskolát. De lebeszéltek, ne menjek sehová, maradjak náluk. Őbennük bízhatom, ők gentlemanek.
A meghurcolt iskola
Băluşescu Dumitru, a brassói pénzügyi technikum igazgatója jó étvággyal fogyasztja az uzsonnáját, miközben beszélgetünk.
— Hát sohasem lesz már vége ? Meghurcoltak bennünket ezért a lányért... Hogy kitettük volna az otthonból? Honnan veszi? A nyomozás? Biztosan C. E. mondta ! Szemenszedett hazugság ; higgye el ! Nagy hazug volt az a lány és rengeteg kellemetlenséget hozott nekünk. Nem, nem tudtuk, hogy hol lakik ! Mi azt hittük, hogy hazajár az anyjához, hiszen aláírtuk neki a papírt, amivel kiváltotta a bérletet. És az sem igaz, hogy nem volt pénze. Jobban volt felöltözve, mint azok, akikre gondol az anyjuk meg az apjuk. Egyenesen flancolt, azt lehet mondani.
A fővárosi pénzügyi technikum. C. E.-t idehelyezték a történtek után. Coatu Constantin és Căbuz Spirache igazgatók mondták :
— Láttuk, hogy olyan elhagyott, összetört, rosszul öltözött. És pénze sem volt, amikor áthelyezték Brassóból ide. Mi elintéztük mégis, hogy otthonba kerüljön és egy olyan osztályfőnök gondjaira bíztuk, aki segíteni fog neki. Pedig semmit sem tudtunk a tragédiájáról. Igen, természetesen, számíthat a diszkréciónkra. Csak az osztályfőnöknek szólnánk, ha nincs kifogása ellene. Neki — reméljük egyetért velünk — tudnia kell.
Az embernek megáll az esze
Tálos Gyula ügyész, aki lefolytatta a vizsgálatot:
— Nem is tudom, hogy mit mondjak... Tizenkilenc éves fejjel beköltözik tizennégy legényember közé. Ha egy óvodás kislány teszi ezt, megértem. De így... És az a magyarázat is elesik, hogy tisztességtelen lett volna, ön is látta az orvosi bizonyítványokat, és aztán a kollégák. Három hétig úgy bánnak vele, hogy barátibban, emberibben nem is igen lehetne, A lány főz nekik, a fiúk adnak neki pénzt harisnyára, meg amire kell, közösen esznek, együtt járnak az iskolába, szóval teljes a harmónia. És akkor a fiúkat felheccelik a többiek, hogy tiszta hülyék vagytok, ti tartjátok el, és ő éli a világát mással, s akkor egyszerre minden brutálisan felborul. A másik tizenkét fiú pedig nyugodtan asszisztál. Szinte négy órán keresztül — hát érti ezt ? Köztük egy KISZ-títkár is, Dinu Constantin. Az embernek megáll az esze.
Butu loan, a bútorgyár párttitkára:
— Én a fiúkra haragszom a legjobban, azokra, akik végignézték azt az egész szörnyűséget. Akikhez hiába kiáltott, könyörgött segítségért az a lány. Ha már valami tévesen értelmezett, embertelen szolidaritás jegyében nem akarták megakadályozni azt, ami a lánnyal történt, akkor is közbe kellett volna lépniük, hogy megmentsék a börtöntől a barátjukat.
(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani!)
Páholyból nem mindennapi előadás
Hosszú utca 153 szám. Lupu loan villanyszerelő:
— Hát persze, hogy hallottam a lány kiabálását. De már volt bajom a fiúkkal, hogy zavarják a rendet. Nem léptem közbe, féltem, hogy verekedésre kerül a sor.
Trifan Nicolae asztalos : — Nem akartam ellenségemmé tenni a fiúkat. S különben is, ők hozták ide a lányt. És... ők tartották el. Az ő dolguk, hogy mit csinálnak vele.
Gotfschling Mihály asztalos :
— Nem léptem közbe, mert úgy tartottam, hogy nem tisztességes a lány. Táncolni járt teadélulánokra és későn jött haza. Persze, hogy hallottam az egészet. Meg láttam is. Nem segítettem a lánynak, hiába kiabált. Én vagyok itt a legfiatalabb, hogy is mertem volna, és ha egyszer ők tartották el...
Dinu Constantin asztalos, a brassói részleg KISZ-titkára :
— Láttam, hogy ütik a lányt, és hallottam, ahogy segítségért kiabál.De nem keltem fel az ágyból, hogy hozzájuk menjek, egyszer szóltam csak Trifannak, mondja nekik, ne bántsák tovább. Nem akartam beleavatkozni, úgy gondoltam, az ő magánügyük. A lányt ők tartották el. Pénzt adtak neki, és a lány főzött nekik...
B. Márta munkásnő, Trifan Nicolae tíz esztendővel idősebb vadházastársa:
— Mondja, hát mondja, kérem, tisztességes lány az ilyen ? A fiúktól elfogad mindent, és közben másokkal lófrál a városban? Tőlük bezzeg megtagadta azt, amit másoknak osztogatott ! Az egyik teadélutánról haza sem jött, ott aludt a tisztekkel együtt, és a fiúkat most bezárták, ő, a drága pedig a fővárosba került. Nem mondom, jól megjárta szegény. Nem szégyellte magát jelentgetni! De nem a maga fejétől csinálta a drága, tudom én. Volt neki egy tiszti gavallérja, az heccelte fel a szégyentelent.
November 23-án, éjféltől hajnalig
Részlet a nyomozóhatóságok ténymegállapításaiból : P. I. és I. G. 1966. november 23-án már a városból jövet megegyeztek, hogy C. E. hajadonnal szexuális kapcsolatba lépnek, akár akarja az, akár nem. Amikor a hálóba értek, fent nevezett hajadon már az ágyban feküdt. I. G. odalépett hozzá, és azt kérdezte, hogy volt-e aznap a városban, s ha igen, akkor ugyan kivel szórakozott. De aztán anélkül, hogy a választ megvárta volna, rávetette magát, és arra próbálta kényszeríteni, hogy teljesítse az óhaját. Mivel az áldozat ellenkezett és kiabált, I. G. többször megütötte dulakodás közben. Amikor I. G. látta, hogy sehogysem boldogul, P. I.-hez fordult segítségért. Az csak úgy volt hajlandó segíteni, ha I. G. elsőséget ad. I. G. ebbe beleegyezett, de ketten sem tudták levetkőztetni, annak ellenére, hogy többször megütötték. A lány mind azt kiabálta, hogy érintetlen, és ha meg akarnak győződni erről, várjanak reggelig, s akkor menjenek el az orvoshoz közösen. De a fiúkat már nem lehetett lecsendesíteni. Addig fenyegetőztek, addig ütlegelték az elaléló lányt, amíg az már nem tudott ellenkezni.
A lány mindvégig kiabált segítségért a többiekhez, akik mindvégig a szobában voltak, kérte, ne hagyják, hogy szerencsétlenné tegyék, de egyikük sem lépett közbe, egyetlenegy fiú sem segített neki...
Különös szerelem
A fiúk rabruhában, könnyes szemmel ülnek előttünk. Mivel nem volt meg még a tárgyalás, kérdéseinket Vasile Ţentea főügyész közvetíti.
P. I, vádlott:
- Szerettem a lányt, és szeretem is. Hát ki tudná megállni, hogy ott éljen vele három egész hetet és ne tegye rá kezét ? De én feleségül akartam venni!
I. G. vádlott :
- Nagyon sajinálom a történteket, írtam a vallomásomban is. Én, higgyék el, nem akarok védekezni, tudom, hogy bűnös vagyok. De higgyék el, C. E. nem is érdemelt mást. Szándékosan vagy akaratlanul, de minden olyasmit elkövetett, amivel felajzotta a képzeletünket. Tvisztet táncolt a hálóban, és háromnegyedes pongyolában járkált a szemünk előtt.
P. I. vádlott :
- Én nem akarom kivonni magam a felelősség alól és egy szóval sem mondom, hogy nem vagyok hibás. De ha semmi érzéssel sem volt irántam, miért nem ment el a hálóból? Vagy miért nem ment el azután, amikor — vagy négy-öt nappal azelőtt — már megpróbálkoztam egyszer ? Szerintem eqyformán hibásak vagyunk.
I. G. vádlott :
- Én tudom, hogy a nőt alacsonyítottam le, az anyámat, aki nevelt; nem hittem, hogy idáig süllyedhetek. De a lányt is hibáztatom. Mindenben a modernet hajkurászta. Táncban is, viselkedésben is. Amikor én felkértem, akkor azt mondta, hogy ne haragudjak, de velem nem táncol, fizikailag nem felelek meg neki... És tőlem evett, tőlem ivott, én tartottam el...
P. I. vádlott :
- Bíztam benne egészen addig a teadélutánig, amiről éjjel nem jött haza. Én akkor meg akartam verni, de I. G. nem engedett... Aztán mégsem bántottam, úgy gondoltam, hogy megjavul, és közel kerül hozzám. Mikor megtörtént, mondtam neki másnap reggel, hogy esküdjünk meg. Reméltem, hogy most már nem fog visszautasítani. De azt felelte, hogy még gondolkozik. :
I. G. vádlott :
- Nekem is tetszett a lány, de harcoltam az érzés ellen, mert tudtam, hogy P. I. szereti. Én éreztem, hogy baj lesz ebből. Kerítettünk is neki egy szobát P. I.-vel. De amikor meg kellett volna nézni,akkor azt mondta, hogy nincs ideje rá, találkája van...
Bosszú
Bukarestben, már minden után. A lány szürke, jelentéktelen arcú, a szemében gyűlölet.
- Gondoltam, hogy ezért hivatott. Igen, valóban felajánlották a szobát. De akkor már várt a barátnőm, el kellett vinnünk a harisnyáját a szemfelszedőhöz. Én azt mondtam, hogy majd holnap esetleg elmegyek... A teadélutánon pedig a többi lánnyal egy öregasszonynál aludtunk, megérdeklődheti.
Hogy van-e igaz barátom, akivel úgy őszintén szóba állhatok? - azt kérdi... Minek? Minek álljak szóba? Nincs nekem szükségem senkire. Igen, kiközösített Brassóban az évfolyam... Nem is vártam tőlük mást. Azt szerették volna, ha nem adom fel a fiúkat. De megérdemlik, amit rájuk szabnak. Többet érdemelnének... Könyörgöm, a kollégáim itt, Bukarestben nehogy megtudják ! Ne áruljon el, mert nem élem túl. Hagyjanak békében már... Igen, tudom, hogy nyolc évet is kaphatnak a fiúk! Többel kellene! Sokkal többet!... Nem, nincsen lelkiismeretfurdalásom ! Értse meg, semmilyen lelkíismereífurdalásom sincs !... Én levontam a magam számára a tanulságokat. Hittem az emberekben, elég bolond voltam és naiv, mint egy csecsemő. Most már megvetem őket, és nem hiszek senkinek. Érti ? Senkinek! és majd csak elleszek valahogy.
Válaszoljak néki? Érdemes-e egyáltalán? Hagyjuk ezt most.
Odakint már tápászkodik fel a tavasz, autók rohannak, az üzletek előtt tolonganak az emberek. Terebélyesedő szomorúsággal, rossz szájízzel indulok a szerkesztőség felé.
Tehetetlen vagyok, sajnos, a közönyre, az embertelenségre ez alkalommal sincs paragrafus. Így hát csak ezt a két balga fiatalembert lehet bűnügyi felelősségre vonni, akit természetes ösztöne a társadalom számára veszélyes, barbár kielégülésbe sodort. Pedig én odaültetném melléjük, a vádlottak padjára ezt a hihetetlenül, bűnösen könnyelmű vagy inkább felelőtlen Hófehérkét is, és odaültetném tizenkét törpe társukat, akiket négy óra segélykiáltásai sem tudtak arra a segítségadásra indítani, amit becsületes ember megad az utcai járókelőnek is; és féltétlenül odaültetném melléjük a szegény semmiről sem tudó, „meghurcolt" iskolát, s a szülőket is, akik úgy veszejtették el a gyermeküket, ahogy arra az állatvilágban is kevés példa akad.
De hát erre semmi lehetőség; a vádlottak padján csak ez a két fiatalember ül; az ő tragédiájukat esztendőkben mérik. '
Matekovics János
A szerkesztő megjegyzése
Nem tudom már, nem emlékszem, hogy beszéltünk volna róla annak idején Jánossal, de most egyre jobban érdekelne a válasz: a szerző talált-e erre a kirívóan szokatlan, mégis jellemző témára, vagy a téma kereste meg őt. Arra sem emlékszem, mennyi utánajárásába/diplomáciai tárgyalásába került Dali Sándor főszerkesztőnknek, amíg elérte, hogy a riport egy teljes újságoldal terjedelemben megjelenhessen a lapban. Aki figyelmesen elolvassa a szöveget, megállapíthatja, hogy rendkívül kiegyensúlyozott; bár nevén nevezi a tényeket, nem vájkál fölöslegesen bennük, és mindenkit meghallgat, aki az ügyben sajnálatosan érintett. Az természetes, hogy ahány megszólaló, annyiféle igazság - hiszen mindenki a maga igazát védi. A történtek és a tanulság e sokféle "igazság" és egyéni érdek mentén világlik ki: szomorúan és szinte vigasztalanul. Azzal a megmásíthatatlan súllyal, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Amit elkövettünk másokkal szemben, az úgy marad, jóvátehetetlenül, a mi és a mások életében is.
A riport sikere nem csak Matekovics szakmai pozícióját erősítette meg azokban a hónapokban, hanem úgy érzem, némileg rehabilitálta is a felsőbb szervek szemében. A korábban ideológiailag megbélyegzett emberből egy csapásra elismert riporter lett, írásának Erdély-szerte visszhangja volt, ehhez hasonló látlelet nem igen látott napvilágot magyar nyelven a romániai társadalomról. Nem tévedek, ha azt állítom, hogy a Hófehérke... nyomdokvizein született meg s látott napvilágot az Ifjúmunkásban 1967. június 8-a és július 27-e között, nyolc közleményben Elekes Ferenc és Lázár László közös oknyomozó riportja, az Elveszett szégyen, amelyben egy marosvásárhelyi utcalány menet közben felgöngyölített élet- és sorstragédiájának a közelképére irányította a figyelmet, újabb kisiklott életeket és élethelyzeteket állítva a tanulságra éhes fiatal olvasó elé.
Szinte pótolhatatlan kár, hogy a riport alapján két válrtozatban is elkészült színpadi játék végül is íróasztalfiókban, hagyatéknak maradt. De mert megmaradt, csak kárról írtam - és nem veszteségről. (Cseke Gábor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése