Áramütés

Az alábbi drámát apám tévéjátéknak írta, aztán elveszettnek hitte a kéziratot!

A dráma egy halálos munkabalesetről szól amelyet apám egyik rokonának az ismerőse szenvedett el egy aradi gyárban. A férfi halálát mások felelőtlensége okozta. A darab az újságírói felelősséget boncolgatja.  MJZ.

Matekovics János:

ÁRAMÜTÉS

avagy

A RIPORT ÁRA

(részlet)

- riportdráma egy felvonásban -

Szereplők:
ÚJSÁGÍRÓ	FIATAL MUNKÁS
A FELESÉGE	IDŐS MUNKÁS
	A MESTER
	A BARÁT
	PIRI

(Rendkívül egyszerű színpadkép. A szerző tulajdonképpen csak annyit kér a rendezőtől: hogy egyszerű legyen… Lehetőleg nyitott színpad, amelynek baloldalán, egészen elől, egyszerű íróasztal, amelyről a későbbiekben – miután terítővel letakarták – lehessen elhinni, hogy egy magányosan élő asszony szobájában helyet kapott. Az asztalon írógép, telefon, és egy halom papír. A darab kezdetén az Újságíró a színpad előterében a földön ül, mellette hatalmas, fonott papírkosár. A másik oldalán nagy halom levél, onnan szedegeti elő egyenként a borítékokat. Sorra minden levélbe beleolvas, aztán néhány mondat után halvány, fáradt mosollyal rendre széttépi mindegyiket, s belelöki a kukába. Ugyancsak a padlón, a közelében, egy kimustrált magnetofon halk dzsesszt játszik, s valahol egy sápadt neoncső –esetleg lámpa az íróasztalon – jelzi, hogy tulajdonképpen éjszaka van.)
ÚJSÁGÍRÓ: (miközben az újabb levelet böngészi) Szeptember huszonnégy… és most már május… nem is gondoltam volna…(olvassa) Ha nem jössz egy héten belül… (felnéz) Miért is nem mentem el?... Persze… A ditrói[2] akció… Most már nincs mit mondani….(Széttépi, és beledobja a szemétkosárba; másik levelet szed elő, kibontja, olvassa) Kedves Gyuri! Ne haragudj, hogy ismét… , de volt nálunk egy érdekes…, Amit nagyon fúrnak…, ha le tudnátok közölni… sokat segítenétek…De még jobb lenne, ha személyesen…., hogy te…. Egy kis tavalyi kisüsti… direkt neked…bízunk… nem hagysz cserben….(felélénkülve) Egész érdekes… ezt le kellene hozni…egészen elfelejtkeztem… Mikor is… október huszonnyolcadikán.. Létezik?...  ez nem…(közel tartja a szeméhez, úgy próbálja kiolvasni a dátumot) de hisz akkor két éve… Miért is?... Lássuk csak… Persze… az újfalusi[3] akció… utána meg a szabadság…igen, mindenképpen személyesen akartam… legalább írtam volna… most már… nincs mit…milyen pofával…(nagy szomorúsággal összetépi ezt a levelet is, bedobja a kosárba; új levelet emel elő) Kedves szerkesztő elvtárs! Sohasem felejtem el… önnel személyesen… nagyszerű ember… Ugye, nem haragszik meg, ha elküldöm… Nagyon hálás… néhány szóban… Öntől teszem függővé… Nézzük csak…(mintha szavalna) Meztelenül állok elétek/, mert undorodom attól,/ amit magunkra veszünk…. Ez így egy kicsit …de ebben a fiúban van… most aztán… tényleg írok… (Fellelkesülten felugrik, megindul az íróasztala felé, miközben továbbra is a levelet nézegeti: Az asztalnál megmerevedik, aztán visszakullog a helyére, és lassú, temető mozdulatokkal összetépi a levelet. Mogorván bámul maga elé, majd gyors, ideges mozdulatokkal rágyújt egy cigarettára. Alig hallhatóan) Tavaly érettségizett, és csak az internátus címét… Azóta… ki tudja…(Ez láthatólag nagyon kiborította, feláll, járkál, majd végigveti magát a szőnyegen… Így fekszik néhány másodpercet, majd elszántan felugrik, és a csomóból újabb borítékot halász elé, olvassa) A ti lapotok… az utolsó reménységem…Ha ti sem… örök életemre… Mindennek véget vetek… A feleségem elköltözött… a munkahelyemről kirúgtak…a lakásból is ki akarnak…azonnal gyere…(Megnézi a dátumot, majd, mintha lassított filmfelvételt látnánk, apró szeletkékre repeszti;  magasról hullatgatja a kosárba, mintha a papírdarabkák röptében gyönyörködne…) Tizennyolc hónapig nem voltam képes… (mély keserűséggel) azóta mindennek… vége.
(Feláll, odaballag az íróasztalához, üveget, dugóhúzót, poharat szed elő, kibontja az üveget, tölt és mohón iszik: látni, érezni, hogy töményet; néhány pillanatig leül az íróasztala mellé, sebesen kotor a fiókban, papírokat hajigál elő, aztán – nyilván nincs türelme megkeresni, ami után kutakodott, ideges mozdulattal mindent visszaseper).

***

ÚJSÁGÍRÓ: (Nem is annyira a Feleségének mondja, mint a közönségnek) Huszonnyolc éves vagyok… Arról most ne beszéljünk, hogy hánynak érzem magam… Arról se sokat, hogyan éltem eddig… Csináltam jót is… voltam olyan is, amilyennek szoktam hinni magam, … és olyan is, amilyennek az ellenségeim látnak… vagy te, a feleségem… Éltem én is, mint minden más ember, pedig a magam életét akartam élni … Segíteni az olyan embereken, akik  úgy éltek, ahogy végül nekem is sikerült… De most már elég… van egy pont, ami után az ember nem tudja elviselni a szégyeneit.. Hát, én most ezen a ponton vagyok… Éreztem, már hónapok óta érzem, hogy ez el fog jönni… Nos, eljött… Ha ezt a riportot nem írom meg, azután már nem lesz mit megírnom… azután már nem lesz erőm leülni az írógép mellé… Ha  most meghátrálok, akkor… le is köphetnek… akkor meg kell köszönnöm annak, aki leköpött…  Ha megírom, akkor mindennek vége…
FELESÉG: Hősi pózban tetszelegsz? A mi rovásunkra…
ÚJSÁGÍRÓ: (halkan) Nem, Mari… Ez leszámolás… Egyszer talán meg fogod érteni… (lassú, de elszánt lépésekkel megy az íróasztal felé, leül, papírt húz a gépbe, beállítja, leírja a címet, aláhúzza, leüt néhány betűt; szinte bocsánatkérően mondja a feleségének)  Ne haragudj, Mari! Az embernek rengeteg a szégyene… Szennyben gázol az ember… nyakig gázol a szennyben… pedig nem akar, …  mégis nyakig…És, amikor az ember elmerül… akkor észbe kell kapni… legalább akkor… Az ember elveszett, … ha nem tud önmaga Krisztus lenni… ha nem képes… önmagát megváltani…
FELESÉG: Nagy hős vagy mondhatom…