2013. január 9., szerda

Egy blogbejegyzés 2005-ből

Most, hogy honlapomon "felmelegítem" - gyakorlatilag átmentem - egy megszűnt honlapon immár elérhetetlennél vált 2004-2005-ös, Pótkávé cím alatt összegyűlt naplószerű blogbejegyzéseimet, ma délután meglepődve láttam, hogy az egyik 2005-ös bejegyzésben Matekre vonatkozó érdekes adalék rejtőzik. Ezért az egész bejegyzést ide iktatom, annál is inkább, mert érdekes az az összefüggés, amiben Matekovics Jánosnak egy letiltott riportjára is fény derül... (Cseke Gábor)


Mire jó egy trikolór

(Szerda, [2005] október 19.) Egy friss hír szerint - amellett, hogy tudjuk: dicső tettekhez, győzelmekhez, büszkeséghez szokták asszociálni - még arra is, hogy ellopják. Merthogy - olvashatjuk a mai lapokban - vizsgálat indult két budapesti diák ellen, akik romániai kiránduláson elloptak egy román zászlót egy nagyenyedi intézmény épületéről. 
Erről eszembe jut egy keserű történet, a hatvanas évek elejéről, amely egy volt egyetemista társammal esett meg, egy székelyföldi kisvárosban. Pár évvel a diplomázás után családi tragédia érte, bánatát italba fojtotta, s amikor beszeszelve hazafelé tartott az éjszakai utcán, az augusztusi felszabadulási ünnepre készülődött középület alacsonyra kitűzött zászlójába botlott. Felfokozott idegállapotában a váratlan zászlóérintéstől azt hitte, valaki hátbatámadta,s birkózni kezdett az éjszakai esőben megduzzadt, súlyos szövetű trikolórral, amig azt sikerült letépnie a zászlórúdról. Tanúja nem volt, aki a körülményeket igazolni tudta volna, szándékos zászlógyalázásért súlyos éveket kapott. Jó magaviseletéért valamennyit enyhült a büntetése, kiszabadulása után nem gyakorolhatta tanári szakmáját, alkalmi munkákból élt. Ügyében több beadványt intézett a helyi szervekhez, minden eredmény nélkül. Az akkori országos magyar ifjúsági lapban, az Ifjúmunkásban Matekovics János kollégám próbálta felvetni, erősen kiegyensúlyozva és megpolitizálva a rehabilitáció ügyét, de hosszas vita után a cenzúra kiparancsolta a lapból a riportot, azzal érvelve: ha megjelenne, az olvasó még azt hihetné, a trikolórral lehet csak úgy játszadozni; hát nem lehet! 
Azóta sok viz folyt le az illetékes folyókon (mindenki gondoljon arra, ami neki éppen beugrik: Duna, Tisza, Maros, Olt, Küküllő...), megértük a 89-es rendszerváltásokat, a kilyuggatott lobogók korát, amikor a tabukat és az addigi szentségeket a tömeg kritikával illethető, mindennapi jelenségekké "degradálta".
És akkor tovább a mai hír: a Fehér Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóirodája szerint a két fiatal osztálykirándulásra érkezett Romániába két nappal korábban, a diákokat egy nagyenyedi középiskola bentlakásában szállásolták el. A keddre virradó éjszakán a két diák több társukkal együtt a kísérő tanárok tudta nélkül elhagyta a bentlakást és egy nagyenyedi bárban szeszes italokat fogyasztott. Ezt követően a fiatalok megálltak a nagyenyedi rendőrség közelében levő Liviu Rebreanu könyvtár előtt, két diák felmászott az épületre és levette a több mint három méter magasan kitűzött román trikolórt. A két fiatalt tetten érte és őrizetbe vette egy rendőrjárőr. A 16 éves E. Máté és a 17 éves B. Marcell ellen vizsgálat indult, a két fiatal pénzbírságra vagy három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. 
Hát igen: enyhülnek az idők. Ki bölcsebb lesz általuk, mások meg makacsul feszegetik a rend rácsait. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése