Kis Matek-breviárium (6): " Nem fárasztom magam a hazugsággal"

Éppen csak megkérdeztük
A   3.   Ifjúmunkás-matiné hangos-riportja*
1967. október 19, Ifjúmunkás

Ebben a riportban nincs semmi megrendezett. Csak a kérdéseket terveztük előre, a többi a véletlen műve volt. Tizenkét fiatal válaszából még nem lehet és nem is szabad általánosítani. Az viszont mindenképpen elgondolkoztató, hogy mennyire voltak őszinték a válaszok. Vagy vajon mindannyian őszinték lettek volna ? Mi ezt nem állítanánk. De — ítéljék meg önök.

Fiatal munkás áll gépe mellett.
—  Őszinte embernek tartja magát?
—  Hát  nézze... A legtöbbször őszinteségeket mondok, de van, amikor kell lódítani.
—  Mikor kell lódítani?
—  Attól függően, hogy kinek és hogy.
—  Volt-e valamikor hátránya abból, hogy  őszinte volt?
—  Abból sohasem volt hátrányom.
—   Hát akkor miért nem őszinte mindig?
—  Mit tudom én, ha megmondja az ember az őszinteséget, eleinte fél, aztán lódít és azután mondja meg az őszinteséget, miután megfogták.
— Önt megfogták már?
—  Igen.
— Hogy, mikor?
—  Hát néha, odahaza. Édesanyám, a bátyám, a  szüleim vagy a munkahelyemen.
—  A  KISZ-szervezetben, ahova tartozik, volt-e szó az őszinteség  fontosságáról?
—   Az  őszinteség fontosságáról nem volt szó, nem beszéltünk ilyen problémákról.
—  Azokat az embereket, akik mindig megmondják  az  igazat, bírálják a hiányosságokat, egyesek  okvetetlenkedőnek  tartják, kényelmetleneknek, és  adott ponton visszaütnek nekik. Tapasztalt-e ilyesmit?
—   Hát, ilyesmit nem  tapasztaltam, úgy visszaütni nem ütnek vissza, de hogy nem is tetszik  mindenkinek a túlzott őszinteség, az is igaz.

A következő beszélgetés színhelye az állomási vendéglő. Fiatal házaspár ebédel egy sarokasztalnál, az asszony ölében gyerek. Hozzá fordulunk:
—  Mi a véleménye, a házasságban szükség van-e az őszinteségre?
—   Természetesen, a házastársak őszintesége nagyon fontos valami és házasságban nélkülözhetetlen.
—  Az ön férje őszinte?
—  Igen.
—   Milyen tettekkel támasztaná alá?
—  Hát  a  férjem  például  iskolában  tanult, én  pedig otthon voltam. És  a  férjem ekkor is őszinte volt. Mert ha ez megvan, akkor  a  férj   és  feleség   nagyon   jól   megértik   egymást.

A Körös partján fiatal pár. Bocsánat, indul a magnetofon. Előbb  a lány beszél.
—  Érdemes őszintének lenni?
—   Érdemes.
—   Miért?
—   Mert így  nem kell félnünk attól, hogy valamikor rajtakapnak.
—   Igényli-e minden esetben, hogy megmondják  masának  az  őszinte  véleményt?
—   Igénylem. Igen.
—   Barátnőitől is?
—   Főleg  azoktól. 
Most a fiúhoz lépünk :
—   Őszinte embernek tartja magát?
—  Hát, mondjuk.  Attól függ, milyen körülmények között kell őszintének lennem.

Október van, de meleg a víz, fürödnek még a strandon. Sikerült két fiatalt a parthoz csalni.
—  Őszinte embernek tartja magát? — kérdjük a lánytól.
—  Persze.
—  Minek mondta azt, hogy persze ?
—  Mert tudom, hogy őszinte vagyok.
—  Érdemes-e őszintének lenni?
—  Igen.
—  Miért?
—  Mert, nem tudnám így megmondani,  de. . .
Közbeszól a fiú :
—   Ha  az  ember őszinte,  az jó,  hiszen  ez  az egyetlen  igaz eszköz,  az őszinteség, hogy valamit  elérj  az  életben.
—  Úgy érzi, elviselné az őszinte szót, még ha fáj is?
— Természetesen, ez csak hasznomra válhat, legalább ellenőrizni tudom magam.

A vendéglőben vidám hangulat. Két legény üldögél csöndesen, azt mondják, őszinte emberek.
—   Mi a véleménye, érdemes-e őszintének lenni?
—  Érdemes.
—  Miért?
—  Azért, mert az  ember kötelességének érzi.
—   Eddig még sohase járta meg azzal, hogy őszinte volt?
— Hát eddig még, kéremszépen, fiatal voltam, nem jártam meg. Azt szeretem, hogy hivatásomban őszinte legyek  és ...
—   El tudja-e képzelni azt, hogy adott esetekben a hazugság többet  ér, mint az őszinteség?
—   Elképzelem, hogy adott esetekben a  hazugság  nem  ér többet, mint az őszinteség. Az őszinteségnél nincs     tisztább munka, kéremszépen, és ha valaki  hazudik, akkor már nincs őszinteség  benne.

Pár lépés a borozótól a cukrászda. Fiatal, szőke hölgy hajlandó nekünk  nyilatkozni.
—  Őszinte embernek tartja magát?
—  Halálosan.
—  Hogy érti ezt?
—  Mindenképpen nagyon őszinte vagyok és igyekszem mindig az lenni.
—  Miért?
—  Mert nem fárasztom  magam  a  hazugsággal.
—  Pontosabban fejtse ki.
—  Pontosabban?  Talán azért, mert szeretem, ha az emberek engem sem csapnak be, és ezért nem volna szívem átejteni   az  embereket sohasem. 
—  Volt-e  hátránya már abból, hogy őszinte  volt? 
— Rengeteg. Csak, hátrányom  van, nagyon kevés az, ami előnyöm belőle. .  
 —  Például.
—  Jaj, hát  eznagyon kínos dolog, példákat felsorolni. Kezdve a barátnők, barátok. És más minden miatt is.

Srácok  az  utcán. 
—  Őszinte embernek tartja magát?
—  Igen. Reméljük, eddig még nem volt rá alkalmunk, hogy hazudjunk.
—  Én is. Azt hiszem, hogy idáig rendes voltam.
—  Mi a véleménye arról a közmondásról, hogy ne szólj szám, nem iái  fejem?
— Igaz mondás.
— Barátságban mennyire tartja fontosnak az őszinteséget?
—  Barátságban?  Hát...Az őszinteség, az az emberi becsület.
—  Barátjának  tudja-e  tekinteni  azt  a fiút, akit hazugságon kapott?  Vagy azt a kislányt, akit hazugságon  fogott?
—  Nem tudom, pláne akkor,. ha  én  érzem,  hogy igazságos voltam hozzá  és ő ezzel szemben visszaélt. . .
—  Az ember megjárhatja, ha őszinte dolgokat  mond?
—  Nem, nem  járhatja meg, hát miért, hogyha őszintén beszél valakihez, csak akkor járja meg, ha valakinek hazudik.
—  Diák?
—  Diák vagyok.
—  Minden tanára kiváló ember?
—  Hát nem  minden tanárt lehet  kiváló embernek tartani.
—   Mondta-e már valamelyik tanárjának azt, hogy ő nem kiváló  ember?
—  Nem, ezt nem szabad megmondani, ezt az  ember csak magában érezheti.
—  Akkor nem gondolta meg, mit mondott nekem, mert ezek szerint vannak esetek, amikor nem vagyunk őszinték.
—  Hát az ember nem mondja meg a szemébe, csak érzi magában.

Ennyi.

*) Riporterek: Józsa István és Matekovics János. Rövidített szöveg.

A nagyváradi, harmadik Ifjúmunkás matiné vezérgondolata az őszinteség körül forgott. Merész, kényes téma. Különösen azokban az időkben, amikor a társadalom egyre nagyobb hazugságokat próbált megetetni a jónéppel. A fenti riporton látszik, hogy profibban készült, mint a sepsiszentgyörgyi. Ezen segített az is, hogy Matek tapasztalt, ismerős rádióriporterrel, a közkedvelt Józsa Pistával dolgozott, aki ígéretes prózaíróként is bemutatkozott többször a Gaál Gábor irodalmi körön, de aztán beszippantotta a kolozsvári rádió lélekölő munkaritmusa és -rendje. Egyre inkább függővé vált az italtól, nagy értéknek számító riporteri felszerelését nem egyszer elhagyta, családi élete felbomlott, tragikus véget ért. De ekkor még lobogó ambícióval állt a Matiné és Matek mellett, elvégre kollégák is voltak az egyetemen!

A műsor ezúttal is szörnyen kinyúlt, a következtetéseket levonó kerekasztalra már csak kutyafuttában kerülhetett sor, a körül is csak három személy ült - Mateket leszámítva: Lukács Salamon tanár és Nazad Octavian, a KISZ tartományi bizottságának titkára. Úgy emlékszem, hogy a beszélgetés során mindhárman ügyesen lavíroztak az élet valósága és az erkölcsi elvárások illúziói között, s mert az idő sürgetett, sikerült hamar túladni a témán. Szerencse, hogy a riportban elhangzik néhány kulcsfontosságú kijelentés, ami azóta is emlékezetessé teszi az 1966-os eseményt. (Cseke Gábor)