Matekovics János két poszthumusz verse

Jövő héten lesz egy éve hogy Matekovics János elhunyt. Emlékezzünk rá két versével:

Búcsú senkitől

Vigyorog rám, és vicsorog

testemben az éjszaka,

és nem múlik el.

Agyam közepébe ülve figyelem.

Már a rumom is csal:

dög módjára apad el.

Huszonhét lejem sincs.

Szárad ki a kör, ahol még

huszonhét lejeket kapni lehet.

Szánalmasan reszket rajtam a csömör.

A kisujjamból pedig,

Bárányi könyvében elolvashatjátok,

üvölt rám a halál;

nevezhetitek szívinfarktusnak is,

olyan mindegy nekem.

Olvasom a lehetetlen könyveket,

Idegrendszerem szerint.

Nem kell vissza egyetlen

megélt pillanatom.

Nem akarok semmit újrakezdeni.

A magányom gyűlölködve pöröl velem.

És lám, milyen szép blokkok bámulnak rám odakint!

Az élet lobogó hajjal szaladgál odalenn.

Milyen jó lenne közéjük menni,

de elfogyott már a szívem.

Nehogy kövessetek!

1977. július 29-30, éjszaka

Hozzád szólna, ha értenéd

Így gondolod:

Lelkem két fele

hökkenve

les

a betolakodóra,

aki kettéhasítottad

azzal,

hogy megismertél.

Rebbenni se mernek,

lemeztelenítve

így:

őrtornyot ültettél.

Ne röhögtess,

nem tesz jót nekem…

Néz rád

lestrapált,

látástól rettegő

szemem.

Sepsiszentgyörgy, 1977. augusztus 2.

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=24608

Matekovics János: Ágy

Matekovics János:  ÁGY


Durva-habarcsú arcod, lám,
vállamhoz szelídül,
Friss-szagú lettél,
asszony,
aki helyére ér.
Szívem, a makogó,
lábujjhegyen kalapál
szuszogásod tövén.
Konyakba csillapult
a tövis gyűlölet --
Távolabb üzem dorombol --
Ölére ereszti
                  az öröm a fejét ---
Száraz szemmel sandítok
                       lelkünk hasadékain
                                        szerteszét.

Sepsiszentgyörgy, 1977. augusztus 3-4. éjszaka

Kései versajándék Mateknek

Akik ismerték Mateket, tudják: ő teremtette meg s tartotta életben a Holló Ernő Sajtóklubot Sepsiszentgyörgyön. A névadó nem érhette meg, hogy a róla elnevezett "lebujban" (a klubba úgy lehetett bejutni, hogy az ember alászállt a föld alá) szívja szótlanul a pipáját, de általam most váratlanul üzent - Mateknek és mindannyiunknak. Alábbi versét jelentésesnek érzem mindannyiunk számára, s remélem, Jancsi is örömmel fogadja majd, hiszen már alkalma lehetett kezet fogni néhai Holló Ernő bácsival... (Cseke Gábor)

HOLLÓ ERNŐ:

Gyűjtemény a túlvilágra

Mit sajnálnék itthagyni, hogyha számból
elfogy az utolsó kenyérszelet?
Egy gyermeket, ki olyan, mint a fűszál.
Egy asszonyt, ki olyan, mint egy gyerek.
Egy könyvet szívesen vinnék magammal -
még magam sem tudom, hogy melyiket.
Lehet, amelyet legtöbbet lapoztam,
vagy azt, amelyet még nem ismerek.

Szeretnék ceruzát vinni magammal,
papírt? Elég egy szekérre való?
Hogy néha-néha egy-egy verset írjak,
hadd olvassa őket a fennvaló.
Az ismeretlen katakombáiba
feltétlenül vinnék egy kis pipát,
dohányt sokat, hogy füstjénél merengve
elgondoljam, milyen volt a világ.

Na meg térképet se felejtenék el,
hogy el-elnézzem, merre éltem én,
noteszemet a följegyzett címekkel
kár lenne, hogyha itt felejteném.
Mit vinnék még? Valamit fiókomból...
egy iratkapcsot, drótot, egy szeget?
Mindegy, mit, hátha fenn majd az hiányzik,
hogy tökéletesen boldog legyek.

Még több Holló Ernő vers az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában.

Hinta a levegőben

Matekovics János Zoltán:

Hinta a levegőben

- apám emlékére -

Édes Istenem,

Írjak vagy szervezzek,

Míg életem felszárad

Mint tinta, 

Nyomom eltűnik

A hóban.

Sokszor gondoltam

Merészet, szépet,

S eldobtam

A tollam.

A libikóka
 Alsó végén ültem,

Gondoltam,

Így felemelem népem,

A hinta megállt 

A levegőben.

(2012. szeptember 26.)