Matekovics János hátrahagyott iratai között fia rábukkant egy meglehetősen viharvert plakátra, mely egy 1959-es április 24-iki előadásra hirdetett 2 lejes belépőjegyeket a "Bolyai Aulájában", amelybe az Arany János utcáról lehetett belépni. Az előadás Alekszandr Arbuzov szovjet drámaíró Tánya című négyfelvonásos darabját népszerűsítette, "A kolozsvári V. Babes és Bolyai Tudományegyetem egyesített Diákszövetségének színjátszó csoportja" magyar nyelvű előadásában.
Ez az az időszak, amikor a kolozsvári magyar egyetemet beolvasztották a Babes egyetembe, de az 1955-ben megalakult Egressy Gábor Színjátszócsoport (mely a Bolyai Egyetem színházrajongó, főként bölcsészhallgatóiból álló amatőr társulatként működött) töretlen utat járt be 1963-ig, évente 2-3 darabot (olykor versműsort) állítva színpadra. A repertoárba nagy előszeretettel vették föl a szovjet drámairodalom egyik kiemelkedő alakjának számító Arbuzov több darabját, azok viszonylag elfogadható művészi megformálása, illetve reális problémaláttatása miatt. A sorban a Tánya volt az első (az orosz nyelvű szöveget két későbbi jeles rendezőnk: Kovács Ferenc és Harag György magyarították), a társulat rendezőjeként Szabó József (Odzsa), a Kolozsvári Állami Magyar Színház akkori rendezője vállalta a szakmaiság ódiumát.
A színlapot tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy bár a darabban szereplők egyikéből sem lett jeles színész, legtöbbjük valamiképpen igen szoros kapcsolatba került a közügyi írásbeliséggel, az intézményes művelődéssel.
Csifó János gazdag riporteri pályát járt be a marosvásárhelyi rádiónál, bőven akadt alkalma kamatoztatni az egyetem padjaiban szerzett színpadi tapasztalatait;
Sigmond István a későbbiekben (s ma is) jeles prózaíróként tevékenykedik a Helikon szerkesztőségében;
Komán (Panait) Róza hosszú időn át volt a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőségének munkatársa;
Matekovits János ekkor került szoros kapcsolatba a színpad világával, amely élete végéig kísértette, nem hagyta nyugodni;
Néhai Aradics László tévériporterként teljesítette ki karrierjét;
Fazakas Csilla hosszú évtizedeken át volt a Kolozsvári Állami Bábszínház irodalmi titkára;
Kováts László irodalomtanárként tevékenykedett, majd lelkes műkedvelő mindenesként fogta össze a bukaresti Petőfi Sándor kultúrotthon magyar színjátszóit;
Görög Gyöngyvér, Sárossy György angol nyelv szakot végeztek, tanárok lettek, akárcsak a haláláig következetes színházrajongó Csíszér Margit;
Fejér László ugyancsak az Ifjúmunkásnál, majd az Előrénél, később a Romániai Magyar Szónál vált hiteles publicistává.
Felfedezhetjük még a színlapon Czegő Zoltán költőt, Csiha Tamás későbbi RMDSZ-es szenátort és Csomafáy Ferenc fotográfust is, aki súgóként jeleskedett a lelkes színjátszó csapatnál.
A sors úgy hozta, hogy 1959 őszétől, harmadéves filológusként magam is melléjük csapódtam, s hosszú hónapokon át mint világosító vállaltam szerepet Afinogenov Kisunokám c. darabjának sikerre vitelében. Matek akkorra már negyedévesként kimaradt a színikör tevékenységéből: új nevek bukkantak föl, friss lelkesedéssel, s az "új hullám" arcai közül ma is emlékszem Czeglédy Enikő, K. Jakab Antal, Kocsis István, Komáromi Ilona és Komzsik István ihletett játékára.
(Az ember egészen megdöbben: mi minden jut eszébe egyetlen elrongyolódott plakátról...)
Cseke Gábor
Lásd még: Magyar diákszínjátszók Romániában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése