A marha férj - Karinthy után szabadon

A marha férj című jelenet a gidófalvi - Matek által szervezett - " Filmbarátok Körén"  mutatták be a gyerekek,  az előző hozzászólásban már bemutatott Western-játékkal együtt  1984-ben: 

                                                                  (A kép illusztráció)

MATEKOVICS JÁNOS:

A MARHA FÉRJ

-        Karinthy Frigyes után szabadon -

 (A hálószobát a földig érő pokróccal letakart ágy – esetleg padok – jelképezik. Ezen ülnek az Asszony, kibomlott hajjal, ziláltan, és a Barát – kigombolt ingben, csapzottan – komikusan, túlzottan „szerelmeskednek”. )

BARÁT: Óh, drágám, egyem a lelkedet, a lelked közepét, a te aranyos lelkednek az aranyos közepét, én itt mindjárt meghalok, belehalok, kihalok ebbe a szerelembe... imádlak, te édes, te cukor, te puszi...

ASSZONY: Te vagy számomra a férfi, az igaz, a bátor, a vas, az acél, a platina, az acél platina férfi... döglöm meg utánad... hol a vállad, a vállad, a vállad... vagy az állad... Nem, nem a hátad...

BARÁT: Itt van, nyújtom neked tálcán.... Talán megpróbálhatnám térden állván... kábán...a szerelemtől, mely fojtogat, mint jó vadász a nyulat, a nyulat.... (közben az Asszony fojtogatta is)

(Ekkor felerősített kulcscsikorgás – nagy baj van: hazajött a férj.)

ASSZONY: (nagyon gyorsan, de higgadtan) Azonnal rendezd el magad!

BARÁT: (éppen lepuffan a hetedik mennyországból) Mi történt, egyetlenem? A nádrágomat is levegyem? Tegyem? Ne tegyem? Továbbra is lelked egyem?

ASSZONY:  Ne egyél te semmit, te szerencsétlen, hét nem  hallod, hogy hazajött az a vadbarom férjem, és mindjárt rénk mászik, a boldogságunk tüstént beázik...

BARÁT: Jesszusom... hazajött a (sírósan) az én Bonifác barátom... az én vadbarom, csupaizom, csupaerő, verekedős barátom... Jaj, jaj, hogy mennyire bánom, magamat szánom, jelenlétét e szobában egyáltalán,  bizonyisten, egyáltalán nem kívánom...

ASSZONY: (idegesen) Gyorsan vedd fel a kabátodat! Hova a csodába tetted a kabátodat?

BARÁT: (teljesen megzavarodva) Milyen kabátot, drágám?

ASSZONY: A zakódat, te szerencsétlen.

BARÁT: Volt rajtam?... Ja, persze, a zakómat Hol is lehet az a nyavalyás zakó? (Keresi) Attól kitelik, hogy lecsúszott valahová... (Négykézlábra ereszkedve keresi az ágy körül. Aztán megpróbál bebújni a dívány alá, nem sikerül. Mulatságosan kalimpál a lábával, amikor nyílik az ajtó, és belép a Férj, és túláradó szeretettel, előrenyújtott kézzel megindul szeretett asszonya felé.)

FÉRJ: Sikerült hamarább befejezni, drágám... Az első vonattal rohantam feléd... Lógott már a nyelvem, izzadtam mint a ló, a szívem úgy vert, mit a bolondóra.... de én csak terád gondoltam, szívem.... a te édes, hűséges, patyolat-tiszta, szűzhavas, lelkedre, s rohantam feléd...

(Az Asszony kínosan mosolyog, Barát tovább kalimpál  lábával a Férj most veszi észre, eltátja a száját, aztán furcsa, színtelen hangon.) Hát ez meg mi az istennyila?  Ilyen állatot nem ismerek. Ki ez?

ASSZONY: Ez?... Márminthogy ez itt, ni?  Tényleg, ki lehet ez?

BARÁT: (kihátrál a dívány alól, kezében a kabát, bamba képpel föláll.)

FÉRJ: (elképedve) De hiszen ez az én barátom, a Szívdöglesztő Ignác.

BARÁT: (lihegését átalakítja röhögéssé, elég siralmasan megy, de fokozatosan belerázódik) Hehehe...Szervusz, Boncikám... Megpukkadok, akkorát röhögtem....

FÉRJ: (mereven) Mit keresel te itt.... így... ennyire megviselten! Minek röhögsz ennyire hülyén?

BARÁT: Jaj, ne röhögtess már te is, nem bírom...jaj, az oldalam, már érzem rajta a lyukat...Mindjárt te is röhögni fogsz...

FÉRJ: Úgy gondolod?

BARÁT: Várj egy kicsit....  aztán elmondom... ezen neked is röhögnöd kell... Csak felveszem... (felveszi a kabátot.)

FÉRJ: Különös, nagyon különös

BARÁT: Szóval arról van szó, kedves Boncikám... (megint kitör belőle a röhögés) Várj egy kicsit... (az Asszonyhoz) Kibírja még egyszer, asszonyom?! Elmesélem Boncinak is...

ASSZONY: (kínosan mosolyog) Csak nyugodtan, Ignác úr, miért ne mesélné el az én Boncikámnak is?

FÉRJ: (jelentőségteljesen) Igen, igen, meséljétek csak el szépen nekem is... Szörnyen kíváncsi vagyok...

BARÁT: Hát tudod, kedves Bonifác barátom... éppen egy kalandot meséltem el a kedves feleségednek... egy roppant komikus kalandot. (megint kitör belőle a röhögés)... Azóta öt kilót fogytam a röhögéstől.. (Az Asszonyhoz) Ugye,  mennyire mulatságos?

ASSZONY: (kínban) Nagyon...

BARÁT: (könnyedén) Na, szóval... De miért nem ülsz le?

FÉRJ: Nem értem... Miért kellett neked a dívány alól mesélni?

BARÁT: Ne türelmetlenkedj... Hiszen éppen ezt akarom neked elmesélni... Tegnap egy asszonynál voltam...De kérlek, diszkréció! Erről hallgatni kell!

FÉRJ: (megkönnyebbülten elmosolyodik) Á, szóval egy fírolásról van szó... Mondjad, Nácikám, mondjad... A fírolásra én szörnyen kíváncsi vagyok...

BARÁT: (fölényesen) Mondom én, Boncikám, hogyne mondanám... Tudod, milyen átok természetem van... Meglátok egy szoknyát, és rögtön ketyegni kezdek.. Nahát éppen ott ketyegek egy szoknya mellett, már nagyon jó helyen, az ágyon, az ajtó bezárva, kezdem kihámozni a hölgyet, mint a hagymát, már mind a ketten berregtünk, mint a vekker..., és akkor csak halljuk, hogy nagy motoszkálás az előszobában, kulcscsörgés... Mintha egy dézsa hideg vizet zúdítottak volna a nyakunkba...

FÉRJ: (izgatottan) El tudom képzelni... A férj, ugye?... Meglepett benneteket...

BARÁT: Az hát....Megjött az átok a legrosszabb pillanatban... Ha csak egy fél órát késett volna a vonatja...

FÉRJ: (röhög) De persze, az a vonat nem késett...

BARÁT: Nem hát, vinné el az ördög... És képzeld, a nagy felfordulásban... a kabátom lecsúszott valahová... ás án teljesen megzavarodva, keresem mindenütt, végül a dívány alatt... és rúgkapálok... rúgkapálok... (Mutatja - mint az imént.)

FÉRJ: (térdét csapkodva röhög) Nagyon jó! Hogy mik meg nem esnek veled, Náci... (az Asszonyhoz)Magy széltoló ez a Náci, ugye, bogaram?

ASSZONY: (kelletlenül) Hogyne, szivikém, hogyne.

BARÁT: Irtó hülye helyzet volt. Előmászok a kabáttal....és ott állok az előtt a hústorony előtt... És az égvilágon semmi sem jutott az eszembe...

FÉRJ: (nagyon élvezi) Ő pedig elkezdett verni, mi?!... Például megkujakolt... valahogy így... (Leken egy frászt Ignácnak, az megtántorodik) Vagy emígy... (még egyet ad neki...)

BARÁT: (összeszedi magát) Ne éld bele magad annyira, Boncikám... mert kórházba kerülök...Nem volt semmi verekedés... Végül mégis csak eszembe jutott valami... A lihegésemet átalakítottam röhögéssé...

FÉRJ: (érdeklődve) És rööhögtél ott neki... ebben a helyzetben?!

BARÁT: Képzeld, beröhögtem a pofájába neki... És azt mondtam neki, hogy éppen egy történetet, egy kalandomat meséltem a kedves feleségének...

FÉRJ: (hitetlenkedve) És beszedte ezt az ostobaságot?

BARÁT:  Elhitte minden szavam...

FÉRJ: Pedig te úgy voltál, ingujjban, csapzottan, és az asszony is, majdnem csórén?...

BARÁT: Persze. Röhögött velem.

FÉRJ: (megint röhög) Röhögött veled?!... Hát, hogy milyen marha tud lenni egyik-másik férj...

BARÁT: Látod, fiacskám, hogy van ez. Ha akad egy férj a háznál, nem is kell más ökör...

FÉRJ: És aztán... Hogy váltatok el?

BARÁT: A marha még valami konyakot is előszedett.

FÉRJ: És még ráadásul meg is itatott?

BARÁT: A nagy ijedtségre az egész konyakját felhörböltem. Az a marha meg végig röhögött...

FÉRJ: (ártatlanul) És meg se kérdezte, hogyan vágtad ki magadat.

BARÁT: (értetlenül) Miii?

FÉRJ: Hát akkor, amikor a történetedben is hazajött a férj... abban a történetben, úgy értem, amit neki meséltél... Ha megkérdezi...

BARÁT: (türelmetlenül) Azt mondtam volna, hogy a feleségének egy kalandomat meséltem...

FÉRJ: Szóval, így tovább,... a végtelenségig...

BARÁT: (unja már) Így hát...

FÉRJ: Hogy ezeknek a marha férjeknek mindent be lehet adni...

BARÁT: Azoknak aztán be...

FÉRJ: (töpreng) De valahogy a vége nem tetszik a történetnek... Nincs csattanó... amin röhögni lehet...

BARÁT: (fáradtan) Mit csináljak, ha csak ennyi volt?! Találjak ki valamit én?

FÉRJ: (fontoskodva) Tudod mit... nekem eszembe jutott valami.

BARÁT: (lekicsinylően) Neked?

FÉRJ: Igen, nekem... Mert például hozzá lehetne még ragasztani a történethez... azt, hogy... például, miért is nem tudtál bebújni a dívány alá...

BARÁT:  (lekezelően) Ugyan, ne hülyéskedj, nem értesz te ezekhez a dolgokhoz...

FÉRJ: Ki tudja... Mondjuk azért nem tudtál bebújni a dívány alá... mert már volt ott valaki...

BARÁT: (gúnyosan röhög) Persze, persze, zöld emberkék rejtőztek ott, aki az előtt érkeztek egy repülő csészealjjal...

FÉRJ: Óh, nem ennyire bonyolult... De elrejtőzhetett ott például a férj egy barátja... aki... magnóra vette az egész degedést... és majd tanúskodni fog a válóperen...

BARÁT:  Ilyen hülyeség is csak neked, meg a részeg regényíróknak juthat az eszébe... Ha én ilyesmit mondanék el valahol... Erőszakkal cipelnének be az alkoholelvonó intézetbe...

FÉRJ: (könnyedén)Pedig nyugodtan mesélheted így, ha reám hallgatsz... Biztosan nagy sikered lesz vele... Van ilyen...

BARÁT: (mérhetetlen lenézéssel) Te nagyon rendes kölyök vagy, Boncikám, de ezekhez a dolgokhoz nem értesz... De most már mennék is... Egy hölggyel kell találkoznom... Ezt a regényes elrejtőzést pedig ne színezgesd tovább... Olyasmi az életben nem fordulhat elő...

FÉRJ: (mosolyogva) Tényleg?... Feri, gyere elő!

FERI: (nagnetofonnal, mikrofonnal mászik elő, szívélyesen meghajol az Asszony felé) Kezét csókolom, nagyságos asszonyom... Jó napot, Ignác úr, szervusz, Boncikám! (Az Asszony sikoltozva elalél, a Barát székébe rogy)

FÉRJ: Szevasz, Ferikém. Mindent felvettél?

FERI: Az utolsó lihegésig...

FÉRJ: Nagyszerű, az ügyvéd örülni fog... Ilyen válópert nem minden héten látnak... HHHHHHHHhhhhhggggtgrgrgogy is neveznénk akkor, Nácikám?... A marha férj története... így mondtad, nem?

BARÁT: (lesújtva) Rosszul mondtam... átkozott rosszul... a marha én voltam... és, Úristen, mekkora marha... A történet címe sokkal jobban hangzik úgy, hogy a marha házibarát... igen, igen, a marha házibarát...

- VÉGE -