Szülői lelkiismerettel

MATEKOVICS JÁNOS:   SZÜLŐI LELKIISMERETTEL

                                     (képünk illusztráció)

           Ökölbe szalad a kezem, amikor magyarázzák az életemről, hogy könnyű, gondtalan. Nem könnyű. Nem gondtalan. Ha a szüleim életéhez hasonlítom a magamét látom nehezebbnek.  Ehhez jogom van de nem biztos, hogy így igaz.

....

Néha kedveskedni szoktam magamnak

Csöpöghet az a közhely, mint a tavaszi eresz, de rémségesen igaznak érzi az ember, ha a saját gyerekéről van szó.
       Ellágyul és négykézláb  mászik, és törölgeti a szemét, és elfúló izgalommal kacag, mint a bakfis, és akkora szavakat mond, mint a  Kheopsz-piramis, például, és nagyon-nagyon szeretne olyan lenni, ahogy a gyermeke szemében bomlik ki róla a kép.
       Dehát, persze, korántsem vagyunk olyanok. És most azon töprengek, hogy amikor az ilyen hús-vér jövőt , és hazavisszük azt a kis ajándékcsomagot, amiért az utolsó pillanatban verekedtük át magunkat, a sok utolsó pillanatban  feléledt szülői szeretet tolakodó oszlopán, hogy vajon június 1 vajon nem a mi rossz lelkiismeretünk?
       Saját magunk idegeit elkótyavetyélhetjük, ha már erre adtuk a fejünk, elkoptathatjuk szervezetünket, és belefáradhatunk abba, hogy mindig előre nézünk, s a lekókadó fejünk megelégedhet azzal a néhány rőfnyi távolsággal, amit a gyomrunk is megkövetel.
       A sorsunk csak részben függ tőlünk, de azt a kis részt is elpuskázzuk néha, vagy rosszul sáfárkodunk vele, vagy váltóra írjuk, amit nem váltanak be.
       De itt van ez a kicsi darab magunk, a gyermek, a belőlünk sarjadt hús-vér jövő, amit alakíthatunk.  Soha semmi az életben nincs úgy a kezünkre bízva, mint a gyermekünkben megtestesült jövő.
       És ez a jövő kérdez, szemrehányást tesz, szelíden előbb, s aztán hangosabban, vagy esetleg úgy, hogy tőlünk, szavunktól elhidegül.
       Az embert mindig és mindenütt kérdezik. Van már rutinunk, és gyakran kivágjuk magunkat a lehetetlen helyzetekből. Csak az a gyermek, csak az ő kérdéseivel szemben nincs apelláta.
      Június elseje van, a világ szemrevételezi, merre halad.

     Vajon tiszta a lelkiismeretünk?

(1970 körül)

A blogszerző megjegyzése: Sajnos, apámmal nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk. Sok kérdésben különbözőképpen  vélekedtünk, ő gyakran nem tartott engem valami nagyra... De azért van néhány mulattató történetünk: 

Egyszer, még elemista koromban a tanító néni lakásán különórákra jártam. Nagyon nem akartam tőle eljönni, mert olyan kedves és megértő volt.
Ezért otthon kijelentettem apámnak:
 - Apa, én a tanító nénihez akarok költözni!
Matek nem késett a válasszal:
- Én is, fiam, én is!!!!