A magyar határkőtől a sepsiszentgyörgyi Házgyárig

A trianoni határkő

Apám a magyar határkőtől körülbelül  húsz kilométerre Keletre született, Simonyifalván.  Ezt ő egyáltalán nem pechként, hanem egyfajta küldetésként fogta fel: Keletre tartani! Erről sohasem beszéltünk, valószínűleg ösztönösen tartott oda, vagy egyszerűen csak keletre vitte sorsa :  Nagyvárad, Kolozsvár, Bukarest (sic!)  aztán onnan északnyugatra Sepsiszentgyörgy. (Na, csak kiderül, hogy Sepsiszentgyörgy egyes városokhoz képest Nyugat felé van!)

Simonyifalva bejárata ma

Aztán úgy a nyolcvanas évek derekán elment gyári munkásnak, mert úgy tartotta, hogy aki tisztességes akar maradni a Ceauşescu-érában az csak egyszerű gyári munkásként tudja túlélni azt a borzalmat. Elszegődött tehát szakképzetlen munkaerőnek az akkori "Házgyárba".
             A székely szókincset nem nagyon ismerte.

A "Házgyár" ma már romos épülete

Történt egyszer egy télen, hogy nagyon hideg volt, fűtés nem volt a gyárban, és a munkások egy saját készítésű kályhával  tüzelték a fűrészport, így melegedtek. A kályhának a csöve eldugult. Ki kellett hajolni valami veszélyes magasságban a gyár ablakán, és a kályha csövét igazgatni.

Matek vállalkozott a feladatra: egyik lábát fogta egy munkás, a másik alulról irányította:

-  SÍRÍTSE meg a csövet, Jancsi bácsi!
-  Mit az anyádat csináljak?
- Hát sirítse meg! Azaz fordítsa meg!

Aznap egy új szó vonult be apám szókincsébe.