Apám mindig hitte, hogy vannak rendes emberek.
Még olyan helyeken is, ahol nem feltételeznénk.
Naivnak tartottuk.
De néha beigazolódott az igaza...
a bukaresti törvényszék
Sokat járt 1986-tól a kilencvenes évek végéig Bukarestbe, mert valamilyen örökségi pere volt.
Egyszer szakadtan érkezett haza egy ilyen bukaresti útjáról, meszes volt a ruhája.
Ez még nem is lett volna olyan feltűnő, de nem volt nála az a két bőrönd, amivel elment.
Ezekben a bőröndökben főleg ételt hozott, mert a diktatúra utolsó éveiben a román fővárosban inkább lehetett kaját kapni, mint itthon, Szentgyörgyön.
Elhagyta a bőröndöket. Bántotta.
Másnap egy Floioru (=virág) nevű bukaresti taxisofőr hívott fel, hogy talált két gazdátlan bőröndöt, amin ez a telefonszám volt. És szívesen elhozza Szentgyögyre. A távolság több, mint kétszáz kilométer (!!!) El is hozta.
Elmondta, hogy a taxijával haladt, mikor arra lett figyelmes, hogy egy tömbház előtt az úton hagyott gazdátlan bőröndöket egy gyanús személy vizsgálgatja, néz ide-oda, éppen vinné el. Elállta az útját.
Kérdezte a bőröndön lógó telefonszámokról, hát persze, hogy nem tudta. Erre magához vette a bőröndöket, és felhívta a számot.
Azóta adok egy esélyt minden embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése