Az Új Magyar Szó KISEBBSÉGBEN melléklete Matekovics Jánosról

Ma a maszol.ro honlapon - amely az Új Magyar Szó internetes kiadása - a Kisebbségben melléklet legfrissebb anyagaként fölkerült annak a tanulmánynak a szövege, amit a nyáron sikerült befejeznem és amit Matekovics János Zoltánnal együtt a jövőben kiadásra szánt Matekovics kötet előszavának szánunk. A szövegen természetesen még csiszolunk a továbbiakban - fontosságához azonban nem férhet kétség. Az első olyan tanulmányról van szó, amely összességében értékeli a tavaly augusztus 26-án elhunyt Matekovics János személyiségét és munkásságát. Alább a tanulmány (Valóságot a színpadra?!) egyik fejezetét illesztem be az emlékblogba (egy furcsa véletlen folytán kereken a századik bejegyzésként!) , a teljes szöveg elolvasható a maszol.ro honlapján. (Cseke Gábor)

Munkásszállások ifjúsága

A huszadik század hatvanas évei egész Romániában – így Erdélyben is – a felfokozott urbanizáció ritmusában és körülményei között zajlottak: megannyi társadalmi-nevelési bonyodalmakkal, sokszor nem kívánatos fejleményekkel. A Kommunista Ifjúsági Szövetség révén az Ifjúmunkás hetilap is feladatul kapta, hogy foglalkozzon a tömegesen a városi környezetbe és munkakörnyezetbe tóduló falusi fiatalok urbánus meggyökerezésének problémáival. E feladatot a lap, s személyesen a lap munkatársai nagyon komolyan vették – olykor túlságosan is komolyan, amint azt Matekovics János szakmai pályafutásában is nyomon követhetjük.

A témában közölt számtalan sajtóközlés és megfigyelés közül magasan kiemelkedik az a két riport, melyek később közvetlenül is meghatározták Matekovics János tényleges drámaíróságát.
A Barbárok, szelíden (1967. január 19, Ifjúmunkás) mintegy hangulatilag is előre vetítette azt a témát, ami később, március 2-án egy sokkal keményebb, nyersebb és sminkeletlenebb változatban jön elő a lap hasábjain. A kötetbe is felvett írás a korábbi Matekovics-riportoktól már megszokott módszer alapján, azonos dramatizált struktúrában jelentkezik s járja körül a brassói munkásnegyedek munkásszállóiban uralkodó áldatlan helyzeteket, amelynek egy kirívó esete – egy utcai tömeges erőszak – méltán bolygatta fel a helybeliek életét s befolyásolta kedvezőtlenül egy ártatlan fiatal lány további sorsát.
A Hófehérke és a tizennégy törpe (1967. március 2,  Ifjúmunkás) eseménysora ugyanazon riportút alatt találta meg szerzőjét, akár a Barbárok... A munkásszállási lét  erkölcsi ingoványába enged betekintést, egy talán még sarkítottabb – ma úgy mondanánk: szenzációs – történet kapcsán. A zsúfolt legényszállásra hónapokon át, közös hálóterembe befogadott fiatal lány tömeges megerőszakolásának története felülmúlja még a közismert Cseh Tamás-Bereményi Géza dal (Amikor Désiré a munkásszálláson lakott) konzseniális „fekete” songját is, abban ugyanis inkább csak egy jobb sorsra érdemes utcalány és a nemiségre kiéhezett férfiak pikareszk közösségi szexuális kalandjáról van szó:

Néhány lepedőt összekötve
Leeresztettünk a földszintre
És egy Ica nevű nőt így húztunk fel

Felhúztuk Icát a negyedikre
Én, a Feri meg a Bíró Imre
A rendészek így nem láthatták meg

Örvendezett a munkásszállás
Megszűnt a nők utáni rohangálás
Végre szereztünk egy állandó nőt stb.

A Matekovics által felgöngyölített történet lényegesen drámaibb, durvább és át- meg át van szőve rejtett konfliktusokkal.

Ma sem tudom eldönteni, hogy a szerző talált-e erre a kirívóan szokatlan, mégis jellemző témára, vagy a téma kereste meg őt. Az is immár örökre homályban marad,  hogy mennyi utánajárásába/diplomáciai tárgyalásába került Dali Sándor Ifjúmunkás-főszerkesztőnek, amíg elérte, hogy a riport egy teljes újságoldal terjedelemben  egyáltalán megjelenhessen a lapban. Aki figyelmesen elolvassa a riport szövegét, lépten-nyomon megállapíthatja, hogy az minden ízében rendkívül kiegyensúlyozott; nevén nevezi ugyan a tényeket, de nem vájkál fölöslegesen bennük, és mindenkit meghallgat, aki az ügyben sajnálatosan érintett. Az természetes, hogy ahány megszólaló, annyiféle igazság - hiszen mindenki a maga igazát védi. A történtek és a tanulság éppen e sokféle "igazság" és egyéni érdek mentén világlik ki: szomorúan és szinte vigasztalanul. Méghozzá azzal a megmásíthatatlan súllyal, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Amit elkövettünk másokkal szemben, az úgy marad, jóvátehetetlenül, a mi és a mások életében is.

A riport, önértékű sikerén túl, nem csak Matekovics szakmai pozícióját erősítette meg azokban a hónapokban-években, de némileg rehabilitálta is őt korábbi „botlásával” kapcsolatban a felsőbb szervek szemében. Az egykor ideológiailag megbélyegzett emberből egy csapásra elismert riporter lett, írásának Erdély-szerte erőteljes visszhangja volt, ehhez hasonló erkölcsi látlelet akkoriban nem igen látott napvilágot magyar nyelven a romániai társadalomról. (Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a Hófehérke... nyomdokvizein születhetett meg s láthatott viszonylag simán napvilágot az Ifjúmunkásban 1967. június 8-a és július 27-e között, nyolc közleményben Elekes Ferenc és Lázár László közös oknyomozó riportja, az Elveszett szégyen is, amelyben egy marosvásárhelyi utcalány hétről hétre felgöngyölített élet- és sorstragédiájának a közelképére irányította a figyelmet, újabb kisiklott életeket és élethelyzeteket állítva a tanulságra éhes fiatal olvasó elé.)

Szinte pótolhatatlan kár – írjuk le ma -, hogy a riport alapján több változatban is elkészült színpadi játék végül mégis íróasztalfiókban, magyarázni való hagyatéknak maradt. De mert megmaradt, csak a kár szót használom - és nem a veszteséget.