Hogyan vesztem el

Apám gyakran vesztett el holmikat. A bukaresti bőröndökről már írtam a blogban. Számtalan írógépet, mobilt hagyott el, sőt ... egyszer még engem is.

képünk illusztráció

Úgy történt a dolog, hogy óvodás koromban gyakran jött értem délután. Én is vártam ezeket az alkalmakat, mert általában beültünk a Szemerja negyedi cukiba (most AMK üzlet van ott) és sütiztünk. A cukrászda felett van a Golgota Vendéglő.

Egy napon, mikor az óvodából útba ejtettük a cukrászdát, megrendelte a süteményt nekem, aztán....

- Tessék itt a sütemény, egyél szépen, addig apuka felmegy a vendéglőbe egy kicsit. De el ne mozdulj innen! Megértetted? 

Azzal elment.

Jó két óra múlva se jött le. A cukrásznéniknek feltűnt, hogy egyedül ülök az asztalnál. 

- Kisfiú, hát apukád itt hagyott, menj haza! Tudod, hogy hol laksz?

- Hogyne tudnám! De apuka ha egyszer megparancsolta, hogy itt kell maradnom, akkor itt kell maradnom! Nincs mit tenni! Értem jön, és kész. 

Azzal, hogy ne unatkozzam, hordtam a tálcákat az asztalokról; segítettem a néniknek.
Aztán végül anyám jött értem, és hazamentünk.

Az történt, hogy apám amikor felment a vendéglőbe, túlságosan megkóstolt egy üveg rumot. Aztán mindenről megfeledkezve hazament egyedül.

Anyám is hazatért az iskolából. Nyomban felzavarta apámat, aki békésen aludt:

- Jancsi, hol a gyerek?
- Milyen gyerek? - kérdezte Matek sértődötten, hogy megzavarták álmában.
Anyám már rendőrséghez akart fordulni, mikor eszébe jutott, hogy a cukiban is megnézhetne, mert tudta, hogy oda szoktunk tartani.
Megtalált.